A kormány álláspontja változatlan a gazdaságvédelemben: a beruházásokat támogatni kell, mert azok munkahelyeket teremtenek, és ma a munkahelyek a legfontosabbak – jelentette ki Varga Mihály a PreBeton Zrt. új üzemének átadó ünnepségén, Erdőteleken.

A pénzügyminiszter elmondta: a vállalat 5,3 milliárd forintos munkahelyteremtő beruházásához a kormány több mint 2 és fél milliárd forintos támogatást nyújtott.

Kép letöltéseFotó: PM

A veszélyhelyzet kihívásaira Magyarország időben hozta meg az védelmi intézkedéseket – emelte ki a tárcavezető hozzátéve, hogy így most a munkahelyek megőrzésére és a beruházások támogatására tud fókuszálni a kormány. Varga Mihály a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseit ért kritikákra reagálva elmondta, a kormány nem hagy fel a magyar vállalatok beruházásainak támogatásával, a gazdaság újraindításához erre szükség van. Mint fogalmazott: eddig 1,2 millió ember munkahelyét sikerült megőrizni, a hitelmoratóriummal 2000 milliárd forint marad a lakosságnál és a vállalkozásoknál, az adókönnyítések 360 milliárd forintos könnyítést jelentenek a cégeknek.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály kifejtette, hogy az akcióterv részeként a Pénzügyminisztérium a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretét 15 milliárd forintról 40 milliárd forintra emelte idén tavasszal. A program célja, hogy a hazai vállalkozások minél gyorsabban talpra tudjanak állni és fejlesztéseik révén megerősödve kerüljenek ki a járvány okozta válságból.

A fegyelmezett költségvetési politikának és a sikeres védekezésnek köszönhető, hogy a magyar gazdaság esetében kisebb mértékű lehet a visszaesés, mint az uniós országok nagy részében - fogalmazott Varga Mihály. Mint mondta: fontos azonban, hogy nem minden országot érte ugyanabban az állapotban a járvány. Varga Mihály példaként említette, hogy míg a magyar államadósság tavaly 66,3 százalékra csökkent, addig Görögországban 178 százalék, Portugáliában 117 százalék volt az adósság mértéke.

(Pénzügyminisztérium)