A kormány elkötelezett a hazai élelmiszeripar támogatása mellett, ezért nagy hangsúlyt fektet az ágazatban a termelékenység és a hatékonyság növelésére – jelentette ki Varga Mihály a Taravis Kft. kapacitásbővítő fejlesztésének bejelentésekor.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a Magyarországon működő mintegy 5 ezer élelmiszeripari vállalkozás 86 ezer embernek ad munkát, az ágazat a feldolgozóipar második legnagyobb kibocsátójaként 3500 milliárd forint értéket állít elő, a célzott kormányzati programok ezt a teljesítményt kívánják tovább növelni.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály a magyar gazdaság helyzetét értékelve emlékeztetett, a Központi Statisztikai Hivatal hétfői revíziója alapján a tavalyi gazdasági növekedés felülmúlta az eddig közölteket, a korábban becsült 4,9%-kal szemben 5,1%-kal nőtt a bruttó hazai termék 2018-ban. Ezzel összhangban a GDP-arányos államadósság a vártnál nagyobb mértékben, 70,2%-ra csökkent a tavalyi év végére – tette hozzá a tárcavezető kiemelve, a magyar gazdaság lendülete az idei évben is megmaradt, az 5,2%-os bővüléssel hazánk az uniós rangsor második helyén van, az 1,4%-os uniós átlagot közel négyszeresen meghaladva.

Kép letöltéseFotó: PM

Mint mondta: a kormány álláspontja szerint a világgazdaság lassulásával szemben a magyar gazdaság eredményeit meg kell védeni, ezért a kabinet megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel készült fel, a Gazdaságvédelmi Akcióterv számos intézkedése már megvalósult.

Kép letöltéseFotó: PM

A miniszter kiemelte, hogy a gazdaság teljesítménye széles bázison nyugszik, a foglalkoztatási ráta már meghaladta a 70 százalékot, a munkanélküliségi ráta 3,4%-ra csökkent, 10 százalék felett emelkednek a keresetek, ezzel párhuzamosan tartósan nő a fogyasztás, amely a jelenlegi növekedés egyik húzóága. Hozzátette: a jövőt illetően biztató egy másik húzóerő, a beruházások alakulása is, a beruházási ráta 2017 óta folyamatosan emelkedik, a tárca várakozása szerint idén a 29 százalékot is elérheti.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály a Gallus-csoporthoz tartozó Taravis Kft. beruházásról szólva elmondta: a cég 1,2 milliárd forintos technológiai fejlesztéséhez a kormány több mint 290 millió forinttal járult hozzá a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében. A 2015-ben indított program révén eddig 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jutott el a magyar vállalkozásokhoz, amelynek eredményeként mintegy 200 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg és 2400 új munkahely jön létre Magyarországon.

(Pénzügyminisztérium)