Magyarország ma már egy olyan hely, ahova érdemes befektetni, és amely eredményei révén hozzá tud járulni más országok gazdasági fejlődéséhez is - jelentette ki Varga Mihály a Magyar-Kazah Üzleti Tanács 6. ülésén.

A pénzügyminiszter kiemelte: a Kazahsztán és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom tavaly majdnem a háromszorosára bővült, a mostani ülés pedig jó alkalom arra, hogy eredményes üzleti megállapodások révén a kétoldalú kereskedelem tovább bővüljön.

Kép letöltéseFotó: PM

A tárcavezető emlékeztetett: a tavalyi év több értelemben is kiemelt jelentőségű volt a magyar-kazah kapcsolatok erősítésében. 2017-ben ünnepelhettük az országaink közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 25. évfordulóját, elindult a közvetlen légi járat Budapest és Asztana között, valamint Magyarország sikeresen vett részt az asztanai EXPO-n. A magyar pavilon eredményesnek bizonyult, mintegy 300 ezer látogatónak mutattuk be az energiatakarékosság, az elektromobilitás, az innovatív építészeti eljárások terén elért magyar fejlesztéseket.

Kép letöltéseFotó: PM

Kazahsztán továbbra is Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere a közép-ázsiai régióban, a két ország közötti kétoldalú külkereskedelmi forgalom 2017-ben 188 millió dollárról 540 millió dollárra bővült – ismertette Varga Mihály kiemelve, hogy a bővülés idén is folytatódott, a teljes áruforgalom több mint 30 százalékkal nőtt nyolc hónap alatt.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy Magyarország ma már egy befektetőbarát hely, az Európai Unió legalacsonyabb társasági adójával, csökkenő munkáltatói terhekkel, az uniós átlag kétszeresét is meghaladó gazdasági növekedéssel és javuló üzleti környezettel várja a befektetni vágyókat. A magyar gazdaság bővülése mögött két fő húzóerő áll, a bérekkel párhuzamosan emelkedő lakossági fogyasztás és a kétszámjegyű bővülést elérő beruházások. Ezért a kormány célja az, hogy az elkövetkezendő években tartósan 20 százalék feletti beruházási rátát érjünk el Magyarországon – tette hozzá.

(Pénzügyminisztérium)