Egy ország előrejutása, gazdasági teljesítménye és az emberek jólétének emelkedése a települések fejlődéséből adódik össze – jelentette ki Varga Mihály a Szatmári Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapacitásbővítő beruházásának bejelentésekor, Jászberényben.

A pénzügyminiszter ismertette: a vállalat közel 1,4 milliárd forintos fejlesztéséhez a kormány 680 millió forinttal járult hozzá.

Kép letöltéseFotó: PM

Magyarország egy eladósodott, válságban lévő és munkanélküliséggel sújtott országból mára egy gyorsan növekvő, munkaalapú gazdasággá fejlődött – emelte ki Varga Mihály hozzátéve, hogy az országépítő munka jól látható a magyar gazdaság eredményeiben is.

Kép letöltéseFotó: PM

Az idei év második negyedévében 5,2%-kal erősödött a hazai gazdaság, amely a második leggyorsabb az Európai Unióban, ezzel párhuzamosan a munkában állók száma és a keresetek is emelkedtek. Ez utóbbiak az év első nyolc hónapjában 10,7 százalékkal növekedtek, ezzel már harmadik éve kétszámjegyű a béremelkedés – tudatta a miniszter.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály kitért arra is, hogy a már elindított Gazdaságvédelmi Akcióterv ezen eredmények megvédését hivatott segíteni. Mint mondta: a célzott gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően az uniós átlag feletti növekedés fenntartására – még a gyengélkedő világgazdasági környezet ellenére is - minden esély megvan, ugyanakkor, ha kell, a már meghozott lépéseket újabb gazdaságélénkítő intézkedések követhetik.

Varga Mihály rámutatott, hogy az elért eredményekből Jászberény is kivette a részét, mivel 2010 óta az álláskeresők száma négyezerről ezer főre csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 5 százalékról 3,1 százalékra javult. A miniszter fontosnak nevezte azt is, hogy a város az elmúlt időszakban komoly eredményeket ért el az út- és közműfejlesztésekben, a közterületek és középületek megújításában, valamint a szociális- és gyermekintézmények fejlesztésében is.

(Pénzügyminisztérium)