Újabb rekordév volt a turizmusban 2014, a legfrissebb, első 11 havi adatok szerint az ágazat teljesítménye a 2013-as után ismét kétszámjegyű bővülést mutat - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Kiemelte: a turizmus meghatározó szerepet tölt be a magyar gazdaságban, a bruttó hazai termék (GDP) csaknem 9 százalékát adja. Az ágazat foglalkoztatja a munkavállalók több mint 11 százalékát - mondta.

Szavai szerint a 2013-as évre rekordévként emlékeznek, a legfrissebb adatokból azonban jól látható, hogy a tavalyi év még az előzőnél is jobban alakult, az ágazat növekedése negyedik éve töretlen Magyarországon.

Hozzátette: az eredményekhez hozzájárult a jövedelmek jelentős emelkedése is, mert a családoknak több pénzük maradt arra, hogy ezt a belföldi turizmusban költsék el.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Az adatok közül kiemelte, hogy tavaly január-novemberben a vendégek száma 6,8, a vendégéjszakák száma pedig mintegy 5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Folytatódott a kétszámjegyű növekedés a belföldi szállásdíj-bevételekben 2014 január-novemberben, amelyek csaknem 15 százalékkal haladták meg a 2013-as évit, és a külföldiektől származók is megközelítették a 10 százalékos emelkedést - mutatott rá.

Ismertetése szerint továbbra is a hagyományos küldőpiacokról érkeznek a legtöbben Magyarországra, az élen Németország áll, majd Ausztria és Oroszország következik. Az első 11 hónapban a Szlovákiából érkezők száma 17,1 százalékkal nőtt, a Csehországból érkezőké 11,2 százalékkal, tehát a régióból is egyre többen választják az országot úti célul - ismertette. Új fejlemény, hogy Romániából is egyre többen érkeznek. Megjegyezte, hogy 2014-ben Magyarország nem tapasztalta az orosz turisták számának visszaesését, az adatok szerint 3 százalékkal nőtt a látogatók száma.

Kitért arra: a turizmus jó teljesítménye elsősorban a belföldi turizmus teljesítményének köszönhető, tavaly minden régió forgalma nőtt, amelyre a gazdaságpolitika tudatosan törekedett. Reményeik szerint ez idén folytatódik, és 2015-ben is több pénzük jut az embereknek turisztikai szolgáltatásokra.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Az idegenforgalom növekedését a SZÉP-kártya jelentősen megalapozta, tavaly novemberig a szálláshelyeken 15 milliárd forint értékben fizettek a kártyával, ami több mint 8 százalékos növekedés egy év alatt. Tavaly december végén a kártyabirtokosok száma meghaladta az egymilliót, csaknem 24 ezer munkáltató több mint 76 milliárd forintot töltött fel a kártyákra, ami 12 százalékos növekedés.

Van tartaléka a belföldi turizmusnak - mutatott rá a miniszter. A program bevezetése óta csaknem 185 milliárd forint áramlott a vállalkozásokhoz, és a kormányzat továbbra is támogatja a kedvezményes adózás megtartásával használatát - mondta. A tárcavezető szerint, mivel az elfogadóhelyek több mint 80 százaléka vidéken van, így elsősorban vidéken generál forgalmat, hoz létre munkahelybővítést a kártyaprogram. Nemcsak a SZÉP-kártyának köszönhető a belföldi turizmus növekedése, hanem a tartós gazdasági növekedés, az emelkedő jövedelmek együttes hozzájárulása ez - összegezte.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Az uniós források jelentős része áramlik 2014-2020-ban az ágazatba, az újdonságok közé sorolta, hogy az innovatív nemzeti turisztikai marketingre is lehet támogatást igényelni.

A Szépművészeti Múzeumban tartott sajtótájékoztatón Varga Mihály kitért arra, hogy a múzeum hamarosan bezár, a Városliget fejlesztési projekt munkálatai reményeik szerint 2016-ban indulhatnak.

Az esemény teljes felvétele elérhető a Sajtószobában.

(MTI)