A figyelmetlenség miatt történik a kivizsgált munkabelesetek 67 százaléka - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

A helyettes államtitkár elmondta, az elmúlt tíz évben a foglalkoztatottság emelkedésével változott a munkahelyi balesetek száma is.

Tavaly például mintegy 23 ezer ilyen baleset történt Magyarországon, amiből 80 halálos volt. Tíz évvel ezelőtt - kisebb foglalkoztatottság mellett - 123 halálos munkabaleset volt, ami csökkenést jelent - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a balesetek hátterében a figyelmetlenség mellett sok esetben a megfelelő tájékoztatás hiánya áll.

Problémát jelent az is, hogy egy-egy cég technológiai váltásánál a régi munkavállalók nem kapnak elegendő információt az új eljárásokról, gépekről - tette hozzá.

(MTI)