Arra számítunk, hogy nem a közfoglalkoztatás, hanem a versenyszféra lesz a foglalkoztatás növekedésének motorja - mondta a munkaerő-piaci és képzési államtitkár kedden Tatabányán, a Fiatalok Európája 2013 nevű állásbörzén és információs napon, amelyen közel kétezer érdeklődő vett részt.

Czomba Sándor hozzátette, a következő években nem növekszik majd ugrásszerűen a foglalkoztatottak létszáma, viszont egy jó irányú strukturális átalakulás mehet végbe, ahol csökken a közfoglalkoztatás aránya és növekszik a versenyszféra ereje. Az államtitkár rámutatott, hogy 1992 óta az idén fordult először elő, hogy négy millió embernél több dolgozik az országban és kilenc hónapja sikerül ezt az értéket tartani. A politikus a foglalkoztatási programok mellett a demográfiai folyamatok megfordítását nevezte a legfontosabbnak.

Elmondta, a jelenlegi tendenciák folytatódásával 2050-re 8 és fél millióra csökkenhet az ország lakóinak száma és "onnantól minden vállalás a remény kategóriájába tartozik" - fogalmazott. Úgy vélte, az ország gazdasága nem lehet sikeres akkor, ha egyes térségben 5-6 százalék alatti, míg máshol 20 százalék feletti a munkanélküliség, ezért kívánatos lenne odavinni a munkahelyeket, ahol sok szabad munkaerő van. A politikus nagy kihívásnak nevezte az alacsony végzettségű munkaerő foglalkoztatását, a statisztikák szerint 26 ezer regisztrált munkanélkülinek még a nyolc általános iskolai végzettsége sincs meg, 260 ezer embernek pedig semmilyen szakmája nincs, csak esetleg érettségije.

A munkaerő-piaci és képzési államtitkár elmondta, azt szeretnék, ha a közfoglalkoztatási rendszer nem gátolná a versenyszféra bővülését, ezért a jövőben olyan programokat hirdetnek meg, amelyek munkavállalói és munkaadói oldalról is segítik a kilépést a közmunka rendszeréből. Az állásbörzét az országban elsőként 2012-ben rendezte meg a Komárom-Esztergom megyei munkaügyi központ a megyei kereskedelmi és iparkamara támogatásával.

A rendezvényen a többi között előadást tartottak az álláskereső portálok és az iskolaszövetkezetek vezetői is. Emellett a szakemberek információkat adtak át a diákoknak az önéletrajzírásról, a testbeszédről, az állásinterjúkon előforduló helyzetekről és a nyelvvizsgáztatás módszeréről.

(MTI)