Csökkenteni kell a térségek közötti különbségeket a gazdaság, a foglalkoztatás szempontjából is - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára csütörtökön Edelényben, lakossági fórumon.

A Munkahelyteremtés Borsodban és Edelényben címmel szervezett eseményen az államtitkár rámutatott arra, hogy "szétszakadt" az ország, ez nem egy-két éves, hanem évtizedes probléma, ezeket a különbségeket kell csökkenteni. Hangsúlyozta, hogy 2010 óta Borsodban is javult a helyzet, bár kétségtelen, hogy ott a közfoglalkoztatás az arányait tekintve nagyobb mértékben van jelen. Hozzátette ugyanakkor, hogy a következő években az uniós források felhasználásával az ottani kis- és középvállalkozási szektor megerősítésével új munkahelyek létesülhetnek - lehetőség szerint a termelői szférában -, és "nyilvánvalóan, ha a termelői szféra húz, akkor a szolgáltatói szféra is képes bővülni".

Czomba Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a képzettség meghatározó jelentőségű, megfelelő számban és minőségben kell a munkaerőnek rendelkezésre állnia. Közlése szerint egyrészt épp ezért a nappali rendszerű képzést alakítják úgy át, hogy a munkanélküliség újratermelődését megakadályozzák, vagyis piacképes szakmákat preferálnak. Másrészt több mint 260 ezer olyan ember szerepel a munkaügyi regiszterben, akinek nincs képzettsége, a felnőtt tanfolyamokon tehát elsősorban azoknak szeretnének lehetőséget biztosítani, akik akarnak előrébb lépni a munkaerőpiac felé. Az államtitkár utalt arra, hogy ezért vannak a közmunkához kapcsolódó képzések, amelyeket az idén is mintegy 30 ezer embernek indítanak a téli közfoglalkoztatás keretében, és "normál üzemmenetben” is több tízezres nagyságrendben indítottak, indítanak tanfolyamokat.

Czomba Sándor kitért arra, hogy a térség problémáit, a foglalkoztatás, a munkahelyteremtés kérdését is komplexen kell kezelni. Hozzátette: nem véletlen, hogy több mint 20 év után a vájárképzést újraindították, ebben a térségben, megyében ennek üzenete van. Közölte, egy szakmakultúrát hoznak vissza, amely meghatározó jelentőségű volt korábban. Magyarországon most is van szénvagyon, korszerű technológiával meg lehet oldani annak felhozatalát, és itt Borsodban ennek igen nagy jelentősége van – jegyezte meg.

(MTI)