Átadták az Obstermann's Kft. mintegy 50 millió forintból felépített édesipari üzemét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben pénteken. Az eseményen Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár elmondta: idén összesen 28 milliárd forintos igény érkezett a vállalkozásoktól munkahelyteremtő beruházási támogatásra, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig 16 milliárd forintot osztott ki.

Az Obstermann's Kft. is ezt a támogatást vette igénybe a fejlesztéshez. A pályázatnak köszönhetően több mint 8 ezer versenyszférában teremtett új munkahely jött létre az elmúlt néhány hónapban - közölte Czomba Sándor hozzátéve, a legsikeresebb pályázatok Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj megyéből érkeztek.

Az államtitkár a keleti és a nyugati megyék között tapasztalható eltérő foglalkoztatási adatokra és a munkalehetőségekre utalva kifejtette, helyben kell megpróbálni munkahelyeket teremteni. Ez nem egyszerű kérdés, mivel az itteni vállalkozó a nyugat-magyarországi társához képest sokkal nehezebben és megfontoltabban hoz meg beruházási és fejlesztési, illetve foglalkoztatás bővítésére irányuló döntéseket - fogalmazott az államtitkár.

Czomba Sándor reményei szerint a 2014 és 2020 közötti fejlesztési időszakban rendelkezésre álló pályázati formákból és lehetőségekből ez a térség komolyan profitálhat majd.

Váradi Szabolcs, az Obstermann's Kft. tulajdonosa újságírói kérdésre elmondta, az új gyárban gumicukrot készítenek, amelyet a nyugati piacon szeretnének értékesíteni, ezzel kapcsolatban jelenleg is zajlanak tárgyalások több nyugat-európai élelmiszerlánccal. A gyárat a vállalkozás saját erőből építette fel, a munkavállalók foglalkoztatására pedig a munkaügyi központ munkahelyteremtő beruházási pályázatán nyert el pénzt.
A termelést egy műszakban, öt munkavállalóval indítják el, majd egy újabb műszakban további öt dolgozót tudnak foglalkoztatni - tette hozzá Váradi Szabolcs.

(MTI)