Egyre intenzívebb verseny indult a munkaerőért Magyarországon - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Piac és Profit, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Munkaerő - 2017 címmel rendezett konferenciáján.

Kifejtette: a magyar munkaerőpiacot a munkaerő iránti kereslet és kínálat egyensúlytalansága jellemzi, a hiány többnyire egyes ágazatokat érint, miközben munkaerőtartalék elsősorban Magyarország keleti és dél-nyugati részén van.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány erőteljesebben segíti a munkaerőmobilitást, 2017 januártól emelték a munkábajárás és a lakhatás támogatását.

Simon Attila kitért arra, hogy az utóbbi időben az üres álláshelyek száma nagyobb arányban növekedett a versenyszférában, mint a költségvetésiben, a hiány pedig a versenyszférában leginkább az IT-szektort és a feldolgozóipart érinti.

Fontosnak nevezte a helyettes államtitkár a munkaerőutánpótlás érdekében a szakképzés minőségi fejlesztését, az élethosszig tartó tanulás kiterjesztését egyre több ágazatra.

Simon Attila kiemelte, a kormány továbbra is segíti, hogy a közfoglalkoztatottak közül minél többen a versenyszférában kapjanak állást, számításuk szerint a mostani 230-250 ezer közfoglalkoztatott közül 50-80 ezret lehetne némi segítséggel tartósan az elsődleges munkaerőpiacra juttatni.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány különböző programokkal segíti a fiatalok foglalkoztatását, a fiatalok vállalkozóvá válását, a rugalmas foglalkoztatás terjedését.

A konferencián Simon Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a szaktárca is megjelenteti 2017 március 31-éig a 2020-ig szóló uniós fejlesztési program munkaerőpiaci pályázati felhívásait.

(MTI)