Hangsúlyt kell helyezni az egész életen át tartó tanulásra - mondta Cseresnyés Péter, Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kiemelte, a felnőttoktatásban figyelni kell a digitalizációval összefüggő ismeretanyag elsajátítására, a munkavállalóval szemben alapvető elvárás, hogy rendelkezzen alapvető informatikai ismeretekkel. Hozzátette, a digitális világban sok esetben a számítógép végzi el a munkát.

Példaként említette, hogy a 70-es évek esztergályosának munkáját össze sem lehet hasonlítani a mostanival, amikor már a számítógép segítségével dolgozik a szakember.

Az NGM államtitkára szólt arról is, hogy feszültség van a munkaerőpiacon, a cégek keresik a jól képzett szakembereket, a gazdaság, a fogyasztás növekszik, egyre többet tudnak termelni a piacra.

Kitért arra, hogy 2012-2013 óta jelentősen növekszik a foglalkoztatás Magyarországon, a dinamika az elsődleges munkaerőpiacon jelenik meg, a közfoglalkoztatottak is egyre inkább a versenyszférába mennek át.

(MTI)