Idén hat százalék felett alakulhat a reálkeresetek emelkedése a tárca számításai szerint - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Hozzátette: a bruttó és a nettó bérek emelkedésének ennél nagyobb mértékűnek kell lennie, ha van egy kis infláció.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi kereseti statisztikáiról elmondta: egyes területeken verseny alakult ki a jól képzett szakemberek iránt, ez a keresletnövekedés a fizetések emelkedését hozta. Erre reagált a kormány 2016 végén a hatéves bérmegállapodással, amelyben a munkavállalók és a munkaadók szervezeteivel meghatározták a mértéket, amely ösztönzést adhatott a béremelkedésnek. A minimálbér és a garantált bérminimum eddig soha nem látott mértékben emelkedett 2017. január elsejétől 15, illetve 25 százalékkal. Ez folytatódott idén év elejétől is, a minimálbér 8 százalékos, a garantált bérminimum további 12 százalékos emelkedésével.

A bérmegállapodás a bérekre rakódó adóterhek jelentős csökkentését is tartalmazta, amit tavaly elsősorban béremelésre fordítottak a vállalatok - mondta, hozzátéve: 2018. január elsejétől újabb jelentős csökkenés volt, és bizonyos feltételek megvalósulása esetén még 4 éven keresztül csökkenni fog a bérekre rakódó adó mértéke.

(MTI)