Az idén 1,5 százalék körüli inflációval számolva a reálbér emelkedés elérheti a 7-8 százalékot is - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataira reagálva.

A KSH hétfőn kiadott jelentése szerint tavaly decemberben a bruttó keresetek 5,7 százalékkal, a nettók 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. 2016-ban a nettó keresetek emelkedése 7,8 százalékos volt.

Az államtitkár felidézte, hogy tavaly 7,4 százalékos volt a reálbér növekedés, ami a közszférában, illetve a versenyszférában lezajlott 6, illetve mintegy 9 százalékos reálbér emelkedésnek köszönhető.

Cseresnyés Péter kifejtette: a béremelkedés folyamata idén is folytatódik majd, egyebek mellett a kormány és a szociális partnerek által tavaly aláírt bérmegállapodásnak köszönhetően.

(MTI)