A szakképzés a kormány 2015 januárjában elfogadott fejlesztési koncepciójának köszönhetően a tartalmi szabályozását, irányítását, intézményi és képzési struktúráját, illetve finanszírozását tekintve is megújult - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Nagyatádon.

Cseresnyés Péter az európai szakképzési hét alkalmából rendezett konferencián kifejtette: a korábbinál jóval hatékonyabban irányított és szervezett, a gazdasági és munkaerőpiaci igényeket még inkább figyelembe vevő, versenyképes tudást biztosító szakképzés alapjait teremtették meg.

Kitért arra, hogy a 2015-2016-os tanévben a középiskolák nappali rendszerű képzéseiben tanuló 451 ezer diákból 270 ezren szakközép- és szakiskolai képzésben vettek részt.

A felnőttoktatásban is nőtt a szakképző iskolák részaránya és a duális képzési rendszer is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jelenleg mintegy 53 ezer magyar diák vesz részt e képzési formában - ismertette.     A szakképzési központok az államtitkár tájékoztatása szerint gazdaságilag stabilan működnek, azok a jövőben képzési és szolgáltató centrumokká alakulnak át, ahol az idegen nyelvi és informatikai tudás bővítésére is lehetőség nyílik. Elmondta, hogy a centrumok szakmai és módszertani megerősítését is tervezik, és - a kamarákkal együttműködésben - a pályaorientáció terén is számítanak rájuk.

Cseresnyés Péter egyre sürgetőbb feladatnak nevezte a tanulók alapkészségeinek fejlesztését. Mint kifejtette, a fiatalabb korosztály mintegy 30 százaléka alapvető számolási és szövegértési nehézségekkel küzd, ami a szakképzésből történő lemorzsolódáshoz vezethet.

Elmondta, hogy az iskolaelhagyás elleni küzdelemre 2020-ig 12 milliárd forintos európai uniós forrást különített el a kormány.

A 2014-2020-as uniós ciklusban a többek között a duális képzést, a szakképzés-menedzsmentet és -irányítást érintő, valamint pályaorientációs, tehetség-gondozás és tananyag-fejlesztési feladatokra 7 milliárd forint keretösszegű EU-s forrás áll rendelkezésre.

A szakképzésben résztvevők munkáját is méltató politikus szerint lehetővé válik, hogy a jelenlegi uniós finanszírozási ciklus végére ötmillióan dolgozzanak Magyarországon.

(MTI)