Vissza kell adni a munka becsületét, hogy többen válasszák a jövőben a szakképzést - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.

Czomba Sándor a Képzett munkaerővel a versenyképes gazdaságért című konferencián elmondta: a duális képzés erősítése érdekében együttműködnek a kamarákkal, és a vállalkozókat arról szeretnék meggyőzni, hogy elemi érdekük tanulókat foglalkoztatni.

Jelenleg mintegy 48 ezer érvényes tanulószerződés van az országban, ezt a számot a következő években 70 ezerre szeretnék emelni - jegyezte meg.

Annak kapcsán, hogy a szakképzésben csökkent a közismereti tárgyak száma, Czomba Sándor azt mondta: ezt a tudást az általános iskolában kell elsajátítaniuk a tanulóknak.

Úgy kell átalakítani a közoktatást, a szakképzést, hogy az érdemjegyek mögött valós tudás legyen, és biztosítani kell az átjárhatóságot az oktatásban - tette hozzá. Czomba Sándor szerint a hiányszakmákban növelni kell a tanulók számát, amit havi 30-40-50 ezer forint ösztöndíjjal is támogatnak.

Bejelentette: 2015 szeptember 1. az a legkésőbbi időpont, amikor a tárca átveszi a szakképző intézményrendszert, a működtetésre pedig még az idén háttérintézményt hoznak létre.

A szakképző intézmények erős konkurenciái lehetnek a gimnáziumoknak, "nem a gimnáziumok helyett, nem a gimnáziumok ellen, hanem mellette" - fűzte hozzá.

Czomba Sándor elmondta azt is, hogy a szakképző iskolákban visszaállítják a gyakorlati oktatásvezető munkakört, s kidolgozzák a szakképzési pedagógus életpálya modellt.

Az államtitkár végezetül a pályaorientáció jelentőségére hívta fel hallgatósága figyelmét. A pályaorientáció ad lehetőséget a korrekcióra, de az első választás meghatározó - jelentette ki Czomba Sándor Debrecenben.

(MTI)