Magyarország az elmúlt tíz évben visszaszerezte pénzügyi szuverenitását, amihez elengedhetetlen volt a feketegazdaság letörése, az abból származó tíz- és százmilliárdos állami pluszbevétel - nyilatkozta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Tállai András a lap szombati számában megjelent interjúban közölte, 80 millió számla adatait küldték be a vállalkozások az adóhivatalhoz 2018 nyara óta az online számla rendszerében. A hatóság ennek köszönhetően olyan adatvagyonnal rendelkezik, amelyből azonnal szinte teljes kép rajzolható fel a magyar gazdaság állapotáról - tette hozzá.

Hangsúlyozta, az online számla rendszeréhez majdnem 900 ezer cég csatlakozott, a rendszer fejlesztése pedig idén nyáron újabb szakaszához érkezett. Eddig azoknak a számláknak az információit kellett gyorsan eljuttatni a hivatalhoz, amelyeknél az áfa összege meghaladta a százezer forintot, július elsejével azonban eltörölték az értékhatárt, vagyis már minden számla adatait el kell küldeni a hatósághoz - mondta az államtitkár.

Tállai András szólt arról is, hogy szeptember végéig nem kell szankcióra számítani, ha egy cég kisebb ügyleteknél nem teljesíti maradéktalanul az előírásokat.

Éppen a járványidőszak mutatott rá arra, hogy a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta - húzta alá, majd hozzátette: a 2008-2009-es krízis alatt becslések szerint a forgalmi adó negyede - csalás vagy más ok miatt - nem érkezett meg az államkasszába. Ez is közrejátszott abban, hogy a Gyurcsány-kormányok folyamatos adóemelései ellenére sem jutott elég bevételhez a kincstár, és lényegében a Nemzetközi Valutaalap hitele mentette meg az országot a csődtől, amihez legnagyobb részt az akkori baloldali kormány "vétkes magatartása" vezetett. "A feketegazdaság letörésére csupán arra futotta tőlük, hogy számlalottót indítottak, az adóhivatal meg jobb híján adófizetést népszerűsítő babát készíttetett" - fogalmazott.

Tállai András elmondta, hogy a koronavírus-járvány gazdasági károkozása semmivel sem kisebb a 2008-as hitelválságénál. "A különbség az, hogy Magyarország gazdasága stabil, egyik fő hitelezője a magyar lakosság, az állami bevételek válság idején is befolynak" - mondta. Hozzáfűzte: utóbbiban hatalmas szerepe van annak az online pénztárgépeknek, a közúti elektronikus áruellenőrzésnek és legújabban az online számlázás rendszerbe állításának.

Az államtitkár a legfrissebb uniós becslésre hivatkozva közölte, manapság száz áfaforintból mindössze kilenc nem érkezik meg az államkasszába. Nem kis részben ez a mozzanat tette lehetővé, hogy a kormány a "vírusválság" idején is adócsökkentéseket vezetett be, és nem szorult hatalmas külföldi hitelekre - mondta.

"A krízis mutatta meg igazán, hogy az elmúlt tíz évben visszaszereztük pénzügyi szuverenitásunkat" - összegzett Tállai András, aki hangsúlyozta: ezután is folytatódik az adócsökkentés politikája.

(MTI)