A baloldallal ellentétben a kormány változatlanul kitart amellett, hogy jövőre is minden gazdasági szereplőnek teherbíró képességével arányosan ki kell vennie a részét a közteherviselésből – jelentette be Tállai András keddi sajtótájékoztatóján, ahol a távközlési adó részleteiről tájékoztatott.
Az államtitkár elmondta: a kormány kitart a távközlési adó kiterjesztése mellett, ami nem a lakosokat, hanem a távközlési szolgáltatókat terheli majd.
Az internethasználatot a kormány nemcsak, hogy támogatja és ösztönzi, hanem a rendszerváltás óta legnagyobb digitális fejlesztési programot fogja elindítani. Célunk, hogy 2018-ra minden háztartásba eljusson a szélessávú internet, és minél több ügyet interneten is el tudjanak intézni a lakosok és a vállalkozások – fogalmazott Tállai András. Az előttünk álló fejlesztésekben és beruházásokban jelentős részt fognak vállalni ezek cégek. Ezeknek a szolgáltatóknak növekedési lehetőségeik és bevételeik tehát nagyon jelentősen fognak nőni Magyarországon a következő években. A távközlési adó kiterjesztése tehát reális, elviselhető és a növekedésükkel arányos terhet jelent a szolgáltatók számára – húzta alá.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormány vizsgálja, az adó egy részét ezek a szolgáltatók a fejlesztési pályázatokhoz szükséges önrészként valamilyen módon felhasználják.
Kép letöltése
A parlamenti vita várhatóan november 13-ig tart. Mind az ellenzékkel, mind a szakmai szervezetekkel eddig is, ezután is nyitottak vagyunk minden párbeszédre – mondta Tállai András. A kormány támogatja a kormánypárt módosító indítványát, lesz tehát felsőkorlát: magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint.
Emellett jogszabályokban fogjuk rögzíteni, hogy a szolgáltatók nem háríthatják át az előfizetőkre ezt az adót. Ez egyébként a szolgáltatóknak sem lesz az érdeke, hiszen ezek a cégek abban lesznek érdekeltek, hogy részt tudjanak vállalni a nagyszabású digitális fejlesztési programban, fejlesztési forrásokat tudjanak az elnyerni – fogalmazott.
Az eseményen készült felvétel vágatlan változata megtekinthető a sajtószobában.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)