Bár volt már példa arra, hogy az ukrán határ mentén egyesek drónnal juttatták át az illegális dohányárut a határon, a csempészek egyelőre inkább a régebbi, bevált módszereket alkalmazzák. Az adóhivatal ugyanakkor már rendszeresen vet be drónt az illegális dohánykereskedelem megakadályozásáért. A hatóság tavaly 37 millió szál cigarettát foglalt le - írja pénteki számában a Magyar Idők.

Bőven túllépte a kétmilliárd forintot annak az illegális dohányárunak az értéke, amelyet tavaly vontak ki a hazai feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói. A legnagyobb tételt a cigaretta adta, amelynek értéke 1,9 milliárd forint lehetett. Ehhez társult nagyjából 17 tonna különféle fogyasztási dohány, a maga több mint 200 millió forintos feketepiaci értékével.

"Az illegális dohánypiac szereplői mostanában is a megszokott, begyakorolt módszerekben bíznak a leginkább" - mondta  a lapnak a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára. Molnár Tamás szerint a déli határszakaszon főként az autókat használják csempészetre, az északkeleti határszakaszon pedig inkább a Tiszán úsztatással próbálkoznak. De nemegyszer az adóhatóság teherautó- vagy vonatröntgenje is hatékony a jogsértések leleplezésében.

"Akadt ugyanakkor korábban egy érdekes, újszerűnek nevezhető eset is" - jegyezte meg Molnár Tamás. Az északkeleti határszakaszon egy helybeli állampolgár zúgásra lett figyelmes, majd kisebb puffanást hallott, hamarosan pedig egy drón húzott el felette. A helyszínre érkező rendőrök 220 doboz cigarettát találtak a közelben.

Hasonló megoldással újabban nem találkozott az adóhivatal, amely azonban már alkalmaz pilóta nélküli repülő eszközt: 2015-ben uniós forrásból, húszmillió forintért vásárolt drónt. A repülő eszközön található felvevőkészülék már sikeres rajtaütéshez is hozzásegítette az adóhatóság munkatársait.

(MTI)