Egy ország csak akkor lehet sikeres, ha él az újításban, innovációban és így a designban rejlő lehetőségekkel – hangsúlyozta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese a Magyar Formatervezési Díjátadó ünnepségén az Iparművészeti Múzeumban. Négy kategóriában – termék, terv, vizuális kommunikáció és diákmunka – érkeztek alkotások a nemzetgazdasági miniszter által meghirdetett pályázatra.

A formatervezés a gazdaság szempontjából mára már egyértelműen a versenyelőnyt növelő tényezők közé tartozik – fogalmazott köszöntőjében Tállai András. Mint mondta: akár innovációként, akár esztétikai teljesítményként tekintünk a designra, képviselői mindenképpen azt a szellemi tőkét gazdagítják, amely Magyarország egyik erőssége.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Valós gazdasági előnyt ez a sajátos tőke csak akkor jelent, hatóerővé csak akkor válik, ha az alkotók megtalálják a kapcsolatot a gazdasági élet más szereplőivel, a termelővállalatokkal, vállalkozásokkal, a forgalmazókkal vagy éppen közvetlenül a fogyasztókkal – tette hozzá a miniszterhelyettes.

A következő évek egyik legnagyobb feladatának a magyar gazdaság versenyképességének javítását nevezte Tállai András. A kormány többek között ezért támogatja az innovatív, kreatív iparágak fejlődését.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

A siker egyik záloga éppen ezért az innováció eredményeinek mielőbbi és minél szélesebb körű hasznosítása – emelte ki a nemzetgazdasági miniszterhelyettes, hozzátéve: a kitüntetett alkotások nemcsak szakmai hozzáértésről és kreativitásról tanúskodnak, hanem arról is, hogy a gazdaság eltérő területeiről érkező szakemberek együttműködéséből valódi értéket képviselő új termékek születhetnek.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Magyar Formatervezési Díjban részesült a London LED Lantern lámpatest alkotója, Nieto Ramón valamint Kerékgyártó András Biela nevű kül- és beltéri székcsaládja, megosztott termék díjat kapott a Hand-In-Scan kézhigiéniai rendszer és a Luminari Glass üvegburkolat termékcsalád. A terv kategóriában ismerték el  Németh Szabolcs Wor.my nevű, multifunkcionális horgászbotját, a  vizuális kommunikáció-kategóriában A grill művészete című kötet, diák-kategóriában pedig a magyar járműipar, a távolsági vasúti közlekedés újraéledését elősegítő Stella Orientis, egy nagysebességű magyar expresszvonat kapott elismerést.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)