Magyarországnak nincs jelentős pénzügyi és gazdasági kapcsolata Görögországgal, így a görög események miatt nem várható a forintárfolyam drasztikus változása - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

Mivel a pénzügyi befektetők reakcióját nem lehet kiszámítani közvetett hatása ugyanakkor lehet a görög válságnak, tette hozzá.  Előfordulhat, hogy az európai uniós befektetésektől elfordulnak és Kínába, az Egyesült Államokba, vagy éppen Magyarországra viszik pénzüket a befektetők, így a görög válság még pozitívan is hathat az állampapírok hozamára.

Úgy vélte, a magyar gazdaságnak nem kell tartania a görög válság közvetlen negatív hatásától, baj esetén azonban a költségvetés is tartalmaz több mint 200 milliárd forint tartalékot.

Mindemellett az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Görögországba utazóknak érdemes kicsit több készpénzt vinni, arra az esetre, ha a bankok nem működnek, illetve nem lehet kártyával fizetni. Utazás előtt tájékozódjanak a görög belpolitikai helyzet alakulásáról és annak turisztikai szolgáltatásokat érintő hatásáról - javasolta Tállai András.

(MTI)