Az életpályamodell bevezetését követően pénteken kapják kézhez először a megemelt fizetésüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.

Átlagosan 70 ezer forint bruttóval számíthatnak többre az ott dolgozók - emelte ki Tállai András.

Az életpályamodell keretében a hivatal NAV-törvény alá tartozó alkalmazottai három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak.

Július elsejétől a NAV-nál a NAV-törvény alá tartozó dolgozók bére 30 százalékkal emelkedett, a vezetők átlagosan 15 százalékos emelést kaptak. Ezt követően 2017. január elsején 5 százalékos, 2018. január elsején további 15 százalékos béremelés lesz. A béremelés 21 320 dolgozót érint, mindenkire vonatkozik.

Tállai András elmondta azt is, hogy az új rendszer a jogviszonyban eltöltött időn túl - annál nagyobb mértékben - képes díjazni a kiemelkedő teljesítményt, a nagyobb felelősségvállalást, nagyobb önállóságot, a szakmai fejlődést.

A munkaköröket kategorizáltuk és bevezettünk egy új illetményelemet, az úgynevezett közszolgálati pótlékot - emelte ki a NAV vezetője.

Területtől függően 5, illetve 4 kategóriába soroltuk be a dolgozókat, ezekhez egyre magasabb alapilletményt biztosító illetményszorzó tartozik - magyarázta Tállai András. A magasabb besorolású munkakörbe történő "előlépés" nem alanyi jogon jár, az nem automatikus. Előrelépésre kizárólag az érintett képzettsége, képessége, kompetenciái alapján van lehetőség - tette hozzá.

Kifejtette, a bonyolult, összetett pótlékrendszer szintén átalakult. Megszűnt például a vezetői, a veszélyességi és a gépjárművezetői pótlék, de megmaradt az idegennyelvtudás után járó, a készenléti vagy éjszakai pótlék. Azokban a munkakörökben, ahol a dolgozók nagyobb felelősséget és kockázatot vállalnak, bevezettük a közszolgálati pótlékot, amelynek az alapja a 38 650 forintos illetményalap - részletezte az új szabályokat az államtitkár. A bűnelkövetők elfogásában is közreműködő speciális bevetési járőrök például 450 százalékos közszolgálati pótlékra jogosultak. A revizoroknak 200 százalékos mértékű pótlék jár.

Azt, hogy az új életpályamodell hogyan ösztönzi a jól teljesítő, tapasztalt munkatársakat, két példán keresztül mutatta be a gazdasági tárca államtitkára. A fellebbviteli igazgatóságon a legmagasabb besorolási kategóriájú munkakörbe sorolt, 16 éves szakmai tapasztalattal bíró adójogászok, akik a vitt perek legalább 90 százalékát meg is nyerik a bíróságon, majd 110 ezer forinttal magasabb bruttó bérrel számolhatnak péntektől. Az adójogászok jelenlegi fizetése 365 226 forintról 474 794 forintra emelkedett. A hivatásos állományú, legalább 14 éves szakmai tapasztalattal bíró kiemelt főnyomozói, 4-es kategóriába sorolt pénzügyi nyomozók több mint 115 ezer forinttal visznek haza többet augusztusban. Fizetésük 385 856 forintról 501 613 forintra nőtt - mondta.

A NAV életpályamodellje egyedülálló a közszolgálatban. Nem tesz különbséget a civil és a hivatásos állomány között - hangsúlyozta az államtitkár. A változtatás elkerülhetetlenné vált, hiszen a költségvetési bevételekért felelős hivatal középfokú végzettséggel rendelkező ügyintézőinek az átlagbére mindössze bruttó 177 ezer forint, az ügykezelőké még ennél is kevesebb, havonta bruttó 126 ezer forint volt.

A NAV biztosítja a költségvetési bevételek 94 százalékát, az utóbbi években rendre teljesültek a költségvetés bevételi elvárásai, az államkassza 2015. évi pénzforgalmi adóbevételei az eredetileg tervezett költségvetési előirányzatot 550 milliárd forinttal haladták meg. A revizorok a szankciókkal együtt csak tavaly több mint 1000 milliárd forintnyi eltitkolt adót tártak fel.

(MTI)