A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irányításának és szervezetének átalakításától a szaktárca az irányítás és a jogértelmezés egyértelművé válását, a kettősségek felszámolását várja, amit a szakmai munkában lehet hasznosítani; XXI. századi modern, ügyfélbarát, szolgáltató jellegű adóhatóságot szeretnének - mondta Tállai András a parlamenti döntést követően tartott sajtótájékoztatóján.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, az adóhatóság átalakításáért felelő kormánybiztos ismertette: a változások lényege, hogy az adóhatóság kormányhivatal helyett központi hivatal lesz, vezetése integrálódik az NGM-be, a regionális főigazgatóságok megszűnnek, megyei szinten pedig egységes vám- és adóigazgatóságok jönnek létre, élükön egy igazgatóval.

Az új irányítási rendszerben az adóhatóság élén államtitkár áll, a szakmai munkát négy helyettes államtitkár, a nem közvetlenül szakmai munkát (pénzügyi, gazdasági, számviteli, informatikai, oktatási stb. terület) pedig egy főigazgató irányítja.

A parlament által kedden megszavazott javaslatcsomag harminc törvényt módosít - mondta az államtitkár. A javaslatot azért kellett sürgősséggel és kivételes eljárásban tárgyalni, hogy minél előbb kihirdethessék, és a kapcsolódó jogszabályok - a NAV szervezetéről szóló kormányrendelet, az NGM és a NAV szervezeti-működési szabályzatának módosítása - is megjelenhessenek. Csak így indulhat meg az átszervezés első üteme 2016. január 1-jén.

Kép letöltéseAz adóhatóság kormányhivatal helyett központi hivatal lesz, vezetése integrálódik az NGM-be Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az államtitkár kiemelte, hogy a törvényjavaslat elkészítése előtt széles körű felmérést végeztek, többek között megkérdezték a NAV dolgozóit arról, hogy min változtatnának, az iparkamara pedig 400 vállalkozás véleményét kérte ki az adóhatóság tevékenységéről. A végleges javaslatot több tárca, valamint a Miniszterelnökség véleményét is figyelembe véve alakították ki.

A felmérések tanulsága egybehangzóan az volt, hogy az adóhatóság átvilágítása, átalakítása szükséges. A NAV dolgozói is kérték, legyenek változások - mondta Tállai András. A NAV szervezete nagyon széttagolt, párhuzamosságok vannak. Előfordul, hogy országosan nem azonos a jogértelmezés, az ellenőrzések nem egyértelmű jogértelmezés alapján történnek, az információáramlás a hivatalon belül nagyon lassú, sokszor nem kellő időben jutnak el a döntéshozókhoz - fejtette ki az államtitkár.

Ezeket figyelembe véve készült el a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek benyújtott törvény, amely arról rendelkezik, hogy az adóhatóság kormányhivatalból központi hivatallá változik, felügyelete és irányítása a nemzetgazdasági miniszterhez fog tartozni.

Kép letöltéseAz átszervezés első üteme 2016. január 1-jén indulhat meg Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Kitért arra is, hogy a magyar közigazgatásban nagy horderejű változásról van szó, ez a megoldás azonban egyáltalán nem ritka, az uniós országok felében a pénzügyminisztérium vagy más, az adóbehajtásért felelős minisztérium szervezetén belül van az adóhatóság. Több országban államtitkár és helyettes államtitkár irányítja az adóhivatal munkáját, például Ausztriában, Észtországban, Hollandiában és Lengyelországban.

Az államtitkár szerint az új vezetési modellben nagyobb a nemzetgazdasági miniszter, az adott államtitkár és helyettes államtitkárok felelőssége, ugyanakkor a kormányzati akarat, szándék megjelenítése egyszerűbbé válik.

Az a cél, hogy egy olyan adóhivatal jöjjön létre, amelynek két arca van: egy szolgáltató, adózó- és ügyfélbarát arc, amely sok információval segíti az embereket abban, hogy teljesítsék adózói kötelességüket, és egy másik, amely üldözi azokat, akik a jogszabályok megszegésével, másképp értelmezésével próbálják elkerülni az adófizetést. Megjegyezte: most a negatív arc dominál, holott az adóhivatalnál jelentős energiákat emészt fel az ügyfelek tájékoztatása.

Tállai András magyarázata szerint a regionális főigazgatóságok most másodfokú hatósági és koordinációs munkát végeznek, ellenőrzéseket nem folytatnak, megszűnésükkel a jelenlegi háromszintű rendszer helyett kétszintű jön létre, amely a központi irányításból és végrehajtó szintből (megyei igazgatóságok) áll.

A megyei igazgatóságokon is jelentős változások lesznek. Az adó- és vámigazgatóság jelenleg külön szervezetben van, most pedig szakmai téren is megvalósul az integráció azzal, hogy adó- és vámigazgatóságok jönnek létre.

Az államtitkár kérdésre elmondta hogy a vagyonosodási vizsgálatok nem szűnnek meg, hanem a becslési eljárás alkalmazási lehetősége szűkül. Hozzátette, a jövőben egyre több olyan szabály lesz, amely az átlag adózókat védi az adóhatóság túlkapásaival szemben. Valószínűleg kevesebb vagyonosodási vizsgálat lesz, és azokat fogja "utolérni", akiknél gyanú vagy bizonyíték van arra, hogy költségvetési, állami pénzeket próbálnak elcsalni - jelezte.

A NAV létszámleépítéséről még nincs döntés. A törvény kihirdetése után fogja a NAV megbízott elnöke kiadni az átszervezési körlevelet, amely tartalmazza, hogy első körben lesz-e létszámleépítés. Az adóhatóságnál most létszámstop van, ha természetes csökkenéssel jelentősen mérséklődni tud a létszám, mesterségesen nem fogják elrendelni. Ez a következő napokban derül ki - mondta Tállai András.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)