Új mentőautóval gyarapodott csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsát mentőállomása.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője a jármű átadása alkalmából kitért a jövő évi költségvetés egészségügyre szánt kiadásaira. Kiemelte, 2021-ben több mint 2100 milliárd forint jut erre a célra, megemlítve, hogy a növekmény 2010-hez képest megközelíti a 920 milliárd forintot.

A jövő évi költségvetésben van forrás az Országos Mentőszolgálat mentőgépjárműveinek megújítására, azok mentéstechnikai eszközeinek modernizálására, népegészségügyi feladatok ellátására, az egészségügyi szűrővizsgálatok folytatására és oltóanyagok beszerzésére is - ismertette.

Tállai András hangsúlyozta, hogy az Országos Mentőszolgálat fejlesztését a kormány prioritásként kezeli: folyamatosak a mentőállomás-felújítások, a mentőautó-beszerzések, a mentéstechnikai eszközök beszerzései. 2010 óta 34 új mentőállomás épült, 15 mentési pont létesült, valamint 107 mentőállomást újítottak fel. Tavaly felépült a 255. mentőállomás Vecsésen - jelezte.

A mentőállomás-hálózat felújítása folytatódik, a kormány döntése alapján 21 mentőállomás felújításának, újjáépítésének tervezési munkái tartanak. Az államtitkár közölte azt is, hogy az Országos Mentőszolgálat kormányzati forrásból 2017-ben 193, 2018-ban 117, 2019-ben pedig 151 mentőautót állított szolgálatba.

(Pénzügyminisztérium)