Összesen húszmillió forintot nyert a diákok pénzügyi ismeretének bővítését elősegítő pályázatán tíz, iskolákkal együttműködő alapítvány. A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára, ugyanis azok a gyerekeket játékosan, interaktívan ismertetik meg a mindennapi pénzügyekkel - tájékoztatta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

A kormány pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy minél hatékonyabb eszközökkel és minél szélesebb körben szólítsa meg a fiatalabb korosztályokat - emelte ki az államtitkár. Ezt a célt szolgálta a Pénzügyminisztérium pályázata is - tette hozzá.

Elmondta, a gyakorlat már igazolta, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak és érdeklődőbbek egy-egy téma iránt, ha azt játékosan és kreatív feladatokon keresztül sajátíthatják el. A tárca ezért hirdetett pályázatot olyan iskolákkal együttműködő alapítványok számára, amelyek a hagyományos tanórai kereteken túl szakemberek bevonásával szeretnének ilyen témájú programokat megvalósítani - magyarázta.

Gion Gábor elmondta, hogy a nyertes pályázók olyan innovatív, gyakorlat-orientált programokat fejlesztettek ki, amelyek idővel világszerte is példaértékű modellekké válhatnak. A Pénzügyminisztérium ezeket a pilot jellegű projekteket nyomon követi, így a tanév végére már a gyakorlati tapasztalatok is rendelkezésre állnak.

Néhány, idén már megvalósuló projektet ki is emelt az államtitkár. Az egyik nyertes szervezet például nyolc állomáson keresztül navigálja végig úgy, egy izgalmas, játékos akadálypályán a gyerekeket, hogy közben a diákok a legfontosabb pénzügyi ismereteket is elsajátíthatják. Sokat segíthet a pénzügyi folyamatok megértésében az is, ha a pénzügyi felsőoktatásban tanuló hallgatókat bevonják az oktatásba - folytatta a felsorolást Gion Gábor.

Közölte, nagy eredményeket várnak attól a projekttől is, amelyik az informatikát integrálva egy társasjátékot fejlesztett ki erre a célra. Hiánypótló az a nyertes pályázat, amelyik sajátos nevelési igényű, valamint hátrányos helyzetű gyerekeket ismertet meg a mindennapi pénzügyekkel és a takarékoskodás fogalmával - mondta.

A támogatott pályázatok listája az oldal jobb oldalán a Kapcsolódó anyagoknál érhető el.

(MTI)