Az Otthonteremtési Program támogatásainak és a kedvező gazdasági környezetnek köszönhetően folytatódott a 2017-es év lendületes bővülése 2018 első felében. Idén 6 517 darab lakást vettek használatba június végéig, ami 30,2 százalékos bővülést jelent éves összevetésben.

A lakásépítések dinamikus növekedéséhez számottevően hozzájárult az Otthonteremtési Program kibővítése, valamint a kedvezményes lakásáfa bevezetése. A hatéves bérmegállapodás eredményeként megvalósuló béremelések is pozitív hatással vannak a lakáspiaci kereslet élénkülésére.

Pozitív fejlemény, hogy a lakásépítések bővülése a településszerkezet szerint kiegyensúlyozott, ugyanis a kisebb városokban és községekben is emelkedett az új lakóingatlanok száma 2018 első felében. A fővárosban az országos átlagnál is nagyobb, 51 százalékos volt a bővülés az előző év azonos időszakához képest.

A kereslet élénkülését alátámasztja, hogy az MNB adatai alapján 2018. január-májusban 314 milliárd forintra emelkedett az új lakáshitelek összértéke, amely kimagasló, 36 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

A lakáspiac fellendülése a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) sikerét is mutatja. 2018 júniusával bezárólag összesen 81 ezer háztartás kérelmét fogadták be a bankok, 232 milliárd forint értékben, ami az éves hazai GDP 0,5 százalékát meghaladó összeg.

A lakáspiacon megfigyelhető kedvező tendenciák várhatóan tovább erősödnek majd az elkövetkező negyedévek során, így az újonnan épített lakások száma vélhetően még tovább emelkedik 2018-ban. Az idei év első hat hónapjában az új építési engedélyek és egyszerű bejelentések darabszáma 18 066 volt.

(Pénzügyminisztérium)