A nemzetközi szervezetek és a hitelminősítők érdeklődésének a középpontjában a magyarországi gazdasági modell áll. A makrogazdasági számokkal már nem lehet vitatkozni – emelte ki Gion Gábor, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Nemzeti Tanácsának elnöke a testület budapesti ülésén.

Az OECD szerint Magyarország mutatja fel az egyik legnagyobb növekedési ütemet a tagállamok közül – emlékeztetett a pénzügyekért felelős államtitkár.

Kép letöltéseFotó: PM

Az eddig elért eredmények mellett a kormány gazdaságpolitikai céljait – az államadósság további csökkentését, a versenyképesség erősítését, a hazai vállalatok termelékenységének javítását, az adórendszer további egyszerűsítését, a foglalkoztatás további növelését, különösen az idősek és a kisgyereket nevelő nők esetében, illetve a regionális egyenlőtlenségek csökkentését – is elismerte az OECD a hazánkról kiadott országjelentésében.

Kép letöltéseFotó: PM

A hazai kis- és középvállalkozások versenyképességét az automatizáció, a digitalizáció és a termelékenység-növekedés egyidejű fejlesztésével lehet növelni – emelte ki Gion Gábor. A cél az, hogy egyre több magyar kis- és középvállalkozás terméke és szolgáltatása váljék világszerte ismertté és keresetté. A kkv-k fejlesztése azon túl, hogy több pénzt hagy a vállalkozásoknál, az államkassza bevételére és hazánk export-mérlegére is jótékonyan hat.

A testület ülésén a digitális adózás nemzetközi kérdései mellett a résztvevők áttekintették az elmúlt időszak legfontosabb OECD vonatkozású eseményeit is. Az OECD taglétszáma harminchatra nőtt, legutóbb 2018-ban Litvánia lépett be. A szervezet Kolumbia csatlakozásáról is döntött, a megállapodás ratifikációja jelenleg folyamatban van. Idén az OECD Costa Ricával megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat, illetve megvizsgálják Argentína, Brazília, Peru, Horvátország, Románia és Bulgária csatlakozási kérelmét.

Az OECD Nemzeti Tanácsa a képviselendő kormányzati álláspontok, kezdeményezések egyeztetésére és koordinálására szolgáló, a Pénzügyminisztérium által vezetett szakmai fórum, amelyen az OECD munkájában érintett tárcák és országos hatáskörű szervek képviselői vesznek részt.

(Pénzügyminisztérium)