A jelenlegi válság leküzdésében is fontos szerepet játszik az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) – mondta Balogh László a bank éves közgyűlésén.

A pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár, aki az eseményen Magyarországot képviselte, hozzátette: az intézmény által finanszírozott projektekben magyar cégek is szerepet kaphatnak, ez pedig segítheti a mind a magyar gazdaságot, mind pedig az ázsiai térség országait abban, hogy a járvány által kiváltott gazdasági válságot maga mögött tudhassa.

Szorgalmazzuk, hogy az AIIB fordítson kiemelt figyelmet az európai és az ázsiai gazdaságok közötti infrastrukturális összeköttetések fejlesztésére, amely hozzájárul a két kontinens közötti gazdasági kapcsolatok erősödéshez, tovább segítve a növekedés helyreállítását a koronavírus- járvány okozta válsághelyzetet követően – hangsúlyozta a közgyűlésen a helyettes államtitkár.

Mint mondta: májusban a nemzetközi fejlesztési bankok közül elsőként ez az intézmény fogadott el Vízügyi Stratégiát, így a különböző vízügyi beruházások nagyobb hangsúlyt kaphatnak. Ez a jövőben a szektorban érdekelt magyar vállalkozások számára is együttműködési lehetőséget teremthet a bankkal.  Balogh László kiemelte: a vízstratégia megvalósítása, ezen belül a minőségi ivóvíz biztosítása és a szennyvizek megfelelő kezelése a jövőbeli járványhelyzetek megelőzésében még nagyobb szerephez juthat.  Magyarország a stratégia kialakításában aktívan működött közre – emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Hazánk az első bővítési körben, 2017-ben csatlakozott a 2016-ban Kína kezdeményezésére létrehozott AIIB-hoz. A világ egyik legnagyobb multilaterális fejlesztési bankja az első olyan kínai pénzügyi kezdeményezés, amelynek tagsága nyitott a világ valamennyi országa számára. Az intézmény célja az ázsiai és a csendes-óceáni térség infrastrukturális fejlesztési szükségleteinek hosszú lejáratú finanszírozása, valamint a kontinensek közötti logisztikai kapcsolódások erősítése. Az AIIB által finanszírozott fejlesztések támogatják a magyar export bővülését: a tagsággal Magyarország és a hazai vállalatok a bank dinamikusan fejlődő portfoliójához, új projektekhez kap közvetlen hozzáférést, új lehetőséget biztosítva ezzel az ázsiai piacokon történő megjelenéséhez.

(Pénzügyminisztérium)