Magyarország nyitott a kétoldalú kereskedelmi és befektetési kapcsolatok fejlesztésére Shanxi tartománnyal – jelentette ki Gion Gábor LUO Qingyu, a kínai Shanxi tartomány gazdasági kapcsolatokért felelős tanácsosával való megbeszélését követően.

A pénzügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: hazánk aktív résztvevője az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, és az a cél, hogy Magyarország  központi szerepet töltsön be az Új Selyemút nyugati végén.

Hozzátette, hogy a keleti nyitás politikai stratégiájának eredményeként az Európai Unión kívül Magyarország első számú kereskedelmi partnere és második legfontosabb exportpiaca Kína. Teljes külkereskedelmi forgalmunk 2017-ben meghaladta a 7,95 milliárd dollárt, amely több mint 11 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.  Az államtitkár ismertette, hogy a Magyarországon működő legnagyobb kínai vállalatok jelenleg több mint tízezer embert alkalmaznak, kiemelve, hogy a magyar kormány 79 stratégiai partnere között 7 kínai vállalat van.

Gion Gábor rámutatott, hogy hazánk gazdag infrastruktúrával, képzett munkaerővel, kiváló földrajzi elhelyezkedéssel rendelkezik és ennek következtében egyre növekvő szerepet tölt be pénzügyi és kereskedelmi központként. Az itt működő vállalkozások egyre jobb környezetben üzemelnek, a gazdaság 5 százalék felett bővül, csökkennek az adó- és adminisztrációs terhek, nőnek a beruházások és a fogyasztás is. A magyar kormány gazdaságpolitikai stratégiájának legfontosabb célkitűzései a gazdasági stabilitás, a GDP-arányos költségvetési hiány fenntartása és az államadósság folyamatos csökkentése. A cél az, hogy Magyarország Európa legversenyképesebb befektetési célpontjává váljon - közölte.

Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar kormány nagy hangsúlyt fektetet a kétoldalú politikai, gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok erősítésében, hozzátéve, hogy hazánk nagy jelentőséget tulajdonít a Budapest- Belgrád vasútvonal fejlesztésének is. Gion Gábor üdvözölte, hogy a közép-kelet-európai régióban Magyarország a kínai befektetések fő célpontja és, hogy a kínai beruházások összege az országban elérte a 4,2 milliárd dollárt.

(Pénzügyminisztérium)