A kormány megtárgyalta és elfogadta a lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő átfogó nemzeti stratégiát - jelentette be Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten azon a rendezvényen, amelyen minisztériumok és érdekvédelmi szervezetek képviselői együttműködési megállapodást írtak alá a Pénz7 eseménysorozat megrendezéséről.

Az államtitkár elmondta: a stratégia magában foglalja a pénzügyi ismeretek átfogó, hosszú távú, a gazdaságpolitikai célokkal összhangban álló fejlesztését. Ebben jelentős szerepet kapnak az olyan rendezvények, mint a Pénz7 programsorozat, hiszen az alapvető pénzügyi ismeretek elterjesztését már fiatal korban el kell kezdeni - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: NGM

A 2017/2018-as tanévben meghirdetett pénzügyi és vállalkozói témahéten, a Pénz7 programban már negyedszer vehetnek részt az iskolák, a programot minisztériumok, állami intézmények és pénzügyi szereplők is támogatják. Az előző tanévben a Pénz7-en közel 1100 iskola 162 ezer diákja vett részt. A következő eseménysorozatot 2018. március 5. és 9. között rendezik meg rendhagyó tanórákon.

Hornung Ágnes jelezte: az elmúlt évtized keserű tapasztalata az volt, hogy ha a pénzügyi rendszer nem működik optimálisan, de legalábbis megfelelően, akkor túl sok és nagy kockázatot vállalnak az ügyfelek, így a pénzügyi rendszer súlyos gondokat okoz a lakosságnak, a pénzügyi intézményeknek és az államnak is. A jól működő pénzügyi közvetítőrendszerhez elengedhetetlen a pénzügyi ismeretekkel rendelkező, tudatos fogyasztó - hangsúlyozta az NGM államtitkára.

Kép letöltéseFotó: NGM

Pomázi Gyula, az NGM iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a Pénz7 tematikus programsorozata arra is lehetőséget ad, hogy a diákok megismerkedjenek a vállalkozások alapításának gyakorlatával, illetve a vállalkozások irányításának kérdéseivel. Ebben segítségükre lesz egy-egy gyakorló, sikeres vállalkozó - tette hozzá.

Szabó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felsőoktatás- és kutatásstratégiai főosztályvezetője kiemelte: a jövőben a fiatalok számára a lexikális tudás mellett a kompetenciák, vagyis a gyakorlati ismeretek elsajátítása is egyre fontosabb, ebben nagy segítséget nyújtanak az olyan rendezvények, mint a Pénz7 eseménysorozat.

Kép letöltéseFotó: NGM

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a tavaly megjelent középiskolai tankönyvük után az idén az általános iskolák 7. és 8. osztályai számára jelentettek meg tankönyvet, ebből 980 iskolában több mint 60 ezer diák tanul. A tankönyv ingyenes és ingyenesen letölthető - tette hozzá.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára jelezte: a Pénz7 eseményei a főiskolás és egyetemista hallgatók számára is nyitottak. A rendezvényekhez kapcsolódva a pénzügyi tudatosság fejlesztéséhez a Miskolci Egyetemen elsőként vezették be a pénzügyi kultúra tantárgyat, amely szinte azonnal a legnépszerűbb választható tantárgy lett a hallgatók körében. A Pénz7 eseménysorozatot vidéki helyszínen is megtartják, a Miskolci Egyetem és a Magyar Bankszövetség közös szervezésében tudományos szakmai konferenciát tartanak - mondta a bankszövetség főtitkára.

(MTI)