A pénzügyi tudatosságot a biztosítások területén is javítani kell - mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly ősszel hét évre szóló stratégiát fogadott el, hogy segítse a lakosság pénzügyi tudatosságágát.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Hornung Ágnes az előrelátás fontosságát hangsúlyozta mind a biztosítások megkötésénél, mind a nyári programok kiválasztásakor.

Az ingyenes tanulóbiztosításra utalva az államtitkár rámutatott arra, hogy az állam az alapvető ellátást biztosítja, azonban a szülőkön múlik, hogy milyen további biztosítási lehetőségek igénybevételével, öngondoskodással teszik biztosabbá gyermekük jövőjét.

A tájékoztatón elhangzott, hogy 2016-ban a statisztikai adatok szerint 30 ezer gyermek szorult kórházi kezelésre, 470 ezer gyerek pedig ambuláns ellátásra különböző balesetek miatt. A gyermekbalesetek fele-kétharmada a nyári hónapokban, a szünidő alatt következik be. Emellett az összes kifizetett táppénz negyede gyermekgondozáshoz kapcsolódik, azaz a szülők azért vesznek ki szabadságot, hogy otthon maradjanak beteg gyermekükkel.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A PM államtitkára rámutatott arra, hogy nyáron, a szabadságok idején a munkából való kimaradás is nehezen oldható meg, a beteg gyermek gondozása, felügyelete szintén pénzbe kerül. A nyári szünidő 3 hónapja alatt csaknem annyi gyermekbaleset történik, mint az egész tanév során összesen - emelte ki.

Jelezte: a költségvetés továbbra is fizeti az ingyenes gyermek (tanuló) biztosítás díját a szolgáltatást nyújtó biztosítónak, fontos azonban, hogy baleset esetén a szülők éljenek is a lehetőséggel.

Hornung Ágnes szerint ösztönözni kell a szolgáltatást nyújtó biztosítókat, sőt a pedagógusokat is, hogy hívják fel a szülők figyelmét az egyéb, piaci lehetőségekre. Szóba jöhetnek a kifejezetten gyermekek részére kialakított balesetbiztosítások, külföldre vagy belföldre szóló, akár csoportos utasbiztosítások - tette hozzá.

Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan az utasbiztosítások díjbevétele az elmúlt évben mintegy 17 százalékkal, 12,5 milliárd forintra nőtt és az idei első negyedév még jobban indult, a biztosításokra kifizetett összeg igen szerény ahhoz a 742 milliárd forinthoz képest, amelyet tavaly a magyarok elköltöttek külföldön. A magyar turistáknak még mindig csak 45-50 százaléka köt utasbiztosítást és külön gond, hogy a gyermekeket nem védi például bankkártyákhoz kötött - sokszor csökkentett szolgáltatású - biztosítás sem.

Pandurics Anett, a Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója kiemelte: napjainkban egyre több biztosítónál nemcsak külföldre, hanem belföldre is köthető utasbiztosítás, amelyet csak egy-egy belföldi utazás vagy épp a gyerekek táborozásának idejére köthetnek meg a szülők. Baleset esetén ezek a biztosítások asszisztencia szolgáltatásuk révén nagy segítséget nyújthatnak a betegirányítás vagy -szállítás terén, de poggyászkárokra is fedezetet biztosítanak.

Pandurics Anett jelezte: már elérhetőek a belföldi utasbiztosítások csoportos változatai is, amelyek például az iskolai kirándulások vagy épp a táborozások alkalmával nyújthatnak védelmet.

Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy már speciális, a gyerekek számára fejlesztett balesetbiztosításokat is lehet kötni, amelyek nemcsak a gyerekek körében gyakoribb csonttörésekre vagy épp égési sérülésekre adnak magasabb kártérítést, de arra is, hogy a gyerekek kórházba kerülése miatt a szülők az első ápolási naptól kieshetnek munkájukból.

Sztanó Imre kitért arra, hogy miközben a családok mintegy háromnegyede számára fontos a gyermekük jövője, mindössze 19 százalékuk rendelkezik valamilyen megtakarítással ennek fedezetére.

(MTI)