A visegrádi országok és tágabb értelemben Közép-Kelet-Európa jelentősége egyre inkább növekszik, a térség továbbra is az Európai Unió motorja, ahol a gazdasági bővülés hosszú távon meghaladja az EU átlagát – hangsúlyozta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a lengyelországi Krynica Zdrójban rendezett gazdasági fórumon.

Hazánk kiemelkedő mértékben járul hozzá Európa versenyképességének erősítéséhez, a magyar gazdaság tavaly 4,9 százalékkal bővült, idén pedig a második negyedévben az 5,2 százalékos mutatóval az unió legjobb eredményét érte el – tette hozzá az államtitkár. A kormány célja, hogy a gazdasági eredményeket megvédje, ezért indította a gazdaságvédelmi akciótervet, amely többek között tovább csökkenti a munkát terhelő adókat.

Gion Gábor a közép-kelet-európai országok kiemelkedő teljesítményét értékelve elmondta, hogy egyre több adat bizonyítja: a régió sikeresen illeszkedett be az európai értékláncokba, fontos részét képezve azoknak. Példaként említette, hogy a V4-ek idei Németországgal folytatott kereskedelmi forgalma jóval meghaladta Olaszország és Franciaország teljesítményét annak ellenére, hogy az utóbbi két állam népessége kétszer akkora, mint a visegrádi csoport országaié.

Mit tanulhat Európa és a világ a régió gazdasági történetéből? – tette fel a kérdést Gion Gábor, aki szerint ma Európa legfontosabb feladata, hogy erősítse versenyképességét. Mint fogalmazott: az uniónak nyitottnak kell lennie új megoldásokra, és a sikeres tagállamok bevált és jó gyakorlatait mintául kell vennie.

Az államtitkár hazánk 2010-es gazdasági helyzetét a mai állapotokkal összevetve kifejtette: Magyarország foglalkoztatási rátája volt a legalacsonyabb kilenc évvel ezelőtt Európában, mivel a rendszerváltozást követően sokan elveszítették munkájukat, és nem találtak újat. A magyar kormány a munkaalapú társadalom kialakításával, valamint számos gazdaságélénkítő intézkedéssel elérte, hogy a foglalkoztatottak száma több mint nyolcszázezerrel nőtt, a munkanélküliség szintje így uniós szinten az egyik legalacsonyabb hazánkban.

A magyar gazdasági növekedés szerkezete hosszú távon fenntarthatóvá vált – tette hozzá az államtitkár megemlítve, hogy az államadósság folyamatosan csökkenő pályán van, miközben a háztartások megtakarításai nőnek, illetve Magyarország folyó fizetési mérlegének egyenlege, valamint a külső finanszírozási képesség egyaránt pozitív.

Az idén 29. alkalommal megrendezett Krynicai Gazdasági Fórum a közép-kelet-európai régió egyik legjelentősebb véleményformáló rendezvénye, ahol minden évben a térség meghatározó gazdasági, politikai, társadalmi felsővezetői, vállalatvezetők, szakértők gyűlnek össze az aktuális problémák megvitatására.

(Pénzügyminisztérium)