A 2017-2021-re vonatkozó konvergenciaprogramban 2017-re és 2018-ra is 4 százalék feletti GDP-bővüléssel számol a kormány - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornának.

Kifejtette: a növekedés alapját a húzóágazatok, a piaci szolgáltatások és a fogyasztás képezik. A beruházások 2016-ban nem húzták annyira a gazdaságot, de 2017-2018-ban az uniós források ciklikusságából adódóan a beruházások száma jelentősen emelkedni fog.

Az építőiparban, ahol 2016-ban a kapacitáshiány korlátot jelentett, idén és jövőre az otthonteremtési kedvezmény felfutásával számol a kormány. Az ipar területén a korábban bejelentett intézkedések - az Irinyi terv, az iparstratégia - felfutással, illetve stabilizációval járnak. A mezőgazdaság is jól teljesített 2016-ban, de ez nagyon sok tényező függvénye - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a termelékenység növelésében nagy szerepe van a megfelelő munkaerőnek. Erre is történtek lépések - mondta -, a szakképzési rendszer átalakítását és a bérmegállapodást említve.

(MTI)