A lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő kormányzati stratégia egyik elemeként szakmai ismeretterjesztő előadásokon vehettek részt munkahelyi dolgozók. A Pénzügyi Navigátor programot kidolgozó és megvalósító partnerek hasznos pénzügyi információkkal és tanácsokkal látták el az érdeklődőket.

A kedvező gazdasági helyzetnek köszönhetően a lakosság pénzügyi helyzete érezhetően javult, ami azonban nem eredményezte a tudatos gondolkodás erősödését. Az OECD-módszertanon alapuló 2018-as felmérés azt mutatja, hogy ennek átlagszintje a 2010-es és a 2015-ös felméréshez képest csökkent. Ezért is fontos, hogy a stratégia végrehajtásakor a társadalom legszélesebb körét érhessék el a megvalósításban résztvevő kormányzati és szakmai szervezetek a fiataloktól kezdve a munkavállalókon át egészen az idősebb korosztályokig.

A Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék szakértői a Pénzügyi Navigátor partnerei közül elsőként a Tesco és SPAR üzletláncoknál, valamint a Magyar Postánál országszerte több helyszínen tartottak pénzügyi ismeretterjesztő előadásokat az érintett munkatársaknak.

Ezek célja a fogyasztók pénzügyi tudatosságának erősítése, illetve a családi pénzügyek tervezésének elősegítése, ami nagyban hozzájárul a hazai pénzügyi kultúra fejlesztéséhez. A vállalatok munkatársai különféle témakörökben kaptak átfogó tájékoztatást, mint például a banki szolgáltatásokhoz kötődő alapvető ismeretek, a panaszkezeléssel kapcsolatos tudnivalók vagy épp a számos pénzügyi termék közötti összehasonlítás és megfelelő választás. Mindezeken túl a szakértők készséggel nyújtottak információt a lakosságnak szóló kormányzati támogatásokról és lehetőségekről, úgymint pl. a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének részletei.

Ezekhez nyújt hatékony segítséget a Pénzügyminisztérium által nemrég indított „Okosan a pénzzel!” honlap, amely áttekinthető módon, közérthető formában nyújt hatékony segítséget a mindennapijainkat érintő pénzügyi kérdésekben minden korosztály számára. A weboldal a www.okosanapenzzel.hu címen érhető el, kapcsolódó közösségi médiafelülete pedig a www.facebook.com/okosanapenzzel.

(Pénzügyminisztérium)