A bankrendszer legújabb kihívásairól beszélt a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára szerdán a Miskolci Egyetem szervezésében megtartott Fintelligence Pénzügyi Kultúra konferencián, ahol kiderült: tőkeerős versenytársakkal kell a bankoknak megküzdeniük.

Gion Gábor az MTI-nek elmondta: Magyarországon egyelőre még nem látszik, hogy iparági szinten a jelzálog-hitelezésbe "belenyúlnak" azok a nagy, globális, magántőke alapú befektetési alapok, amelyek máshol már megjelentek a nagyhitelezési piacon, és vélhetően hamarosan nálunk is jelen lesznek.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: ez kihívás a bankoknak, ezek az alapok új, nagyon tőkeerős versenytársak. Ugyanakkor "szabályozottságuk alacsonyabb, mint a bankoké", alacsonyabb költségszinten dolgoznak, a befektetőket sokkal hatékonyabban összekapcsolják a számukra megfelelő projektekkel, ezzel "ki tudják árazni a bankokat a piacról".

Hozzátette: a kis technológiai cégek is kihívást jelentenek a bankrendszernek, ezek a fintechek, a digitális pénzügyi világ szereplői a tranzakciós piacra "mennek be", de ezekre a bankrendszer fejlesztéseivel már egyrészt megtalálta a választ, másrészt pedig felvásárolja ezeket a fintecheket.

Ami sokkal veszélyesebb a bankoknak, az a nagy technológiai cégek belépése a piacra, főként a lakossági fizetési rendszerek piacára. Ezen társaságoknak ugyancsak az a versenyelőnyük, hogy más szabályok alá esnek, másrészt pedig üzletpolitikailag nagyok kreatívak, agresszívak, mozgékonyabbak.

A bank ilyen szempontból lomhább - jegyezte meg Gion Gábor, hozzáfűzve: ezen online kereskedő cégek tőkeerősek, személyre szabottak, saját fogyasztóik viselkedését tökéletesen ismerik.

Fogalmazása szerint a gazdaságfejlesztést szem előtt tartva megnyugtató, hogy a bankpiac több szereplője is megértette és megválaszolja a változó környezet ezen kihívásait. A szabályozó versenysemleges környezetet kíván teremteni a meglévő és az újonnan piacra lépők számára, a fogyasztói tudatosság fejlesztése meghatározó aktuális feladat, amiben elismerést érdemel a bankszektor, a piaci szereplők aktivitása, hiszen segítik az ügyfelek megalapozott döntéseit.

A miskolci konferenciát az idén öt éves jubileumát ünneplő, március elsejéig tartó Pénz7 - Pénzügyi és Vállalkozói Témahét rendezvénysorozat részeként rendezik meg, az idei Pénz7 középpontjában az "Okosan a befektetésekről", valamint a "Problémafelismerés és üzleti ötlet" témák állnak.

A Miskolci Egyetem régóta kulcskérdésnek tekinti a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítését, amely a Gazdaságtudományi Kar egyik leghangsúlyosabb kutatási területe, a Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központ a lakossági pénzügyi tudatosság és az üzleti kultúra fejlesztését tűzte ki céljaként. Küldetésük az új kutatási eredmények, az innovatív technológiák, a modern fizetési rendszerek folyamatos megismerése és azok továbbítása, kommunikációja.

(MTI)