54 szervezet nyert el ezúttal több mint 26 milliárd forint fejlesztési forrást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár. Kiemelte: a támogatásokkal elsősorban foglalkoztatási és képzési programok valósulnak meg.

41 nyertest hirdettek „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” című kiírás keretében. A projektek 100%-os támogatási intenzitás mellett, 20 milliárd forint támogatással valósulnak meg. A konstrukció kiemelt célja a végzettség nélküli iskola elhagyók számának csökkentése, a szakképző intézmények kulcskompetencia-fejlesztő kapacitásainak megerősítése, az alapkészségek fejlesztésére alkalmas eszközrendszer fejlesztése, a szakképzés eredményesebbé tétele, az iskolai teljesítmény növelése az egész életen át tartó tanulásra való képessé tétel érdekében. Az alapkészség fejlesztése céljából kialakított és működtetett tanulócsoportokban résztvevő tanulók száma közel 10000 fő.

4 szervezet nyert összesen közel 2 milliárd forint támogatást a „Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása” elnevezésű felhívás keretében. A konstrukció célja, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által megvalósított munkaerő-piaci programok keretein belül nyújtott szolgáltatásokat és támogatásokat civil és nonprofit szervezetek által nyújtott szolgáltatásokkal egészítse ki. A felhívás a kormányhivatalok és a civil valamint nonprofit szolgáltató szervezetek együttműködésére épít annak érdekében, hogy személyre szabott szolgáltatásokat biztosítsanak a hátrányos helyzetű munkanélküliek számára. Munkanélküli (beleértve a tartós munkanélkülieket), illetve inaktív résztvevők száma a nem állami szervezetek által végrehajtott foglalkoztatási programokban: 25.691 fő.

4 szervezet közel 3,7 milliárd forint uniós támogatást nyert az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése - képzés és mentorálás” című felhívás keretében. A potenciális vállalkozók a pályázat megvalósításának keretében nyújtott képzési programok teljesítésével kaphatják meg a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, megszerezhetik az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák típusait, képessé válhatnak előkészíteni önfoglalkoztatóvá vagy vállalkozóvá válásuk lépéseit. A támogató szolgáltatásokon keresztül segítséget kapnak üzleti tervük összeállításához, illetve az indítási időszakban tanácsadás és mentorálás keretében kiemelt segítséget kapnak a jogszerű működéshez, az adótudatos vállalkozói magatartás kialakításához. A konstrukció szakmai tartalma kiegészül a visszatérítendő és vissza nem térítendő források kombinált felhasználásával kapcsolatos pénzügyi tanácsadással. A megvalósítás során 3706 fiatal, valamint 1872 30 évnél idősebb álláskereső bevonása történik meg, akik közül 3292 fiatal és 1665 álláskereső létre is fogja hozni a saját vállalkozását.

5 egyesület és alapítvány nyert közel 58 millió forint támogatást az „Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos, illetve helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával” című felhívás keretében. A felhívás alapvető célja, hogy a digitális világból kimaradó állampolgárok érzékenyítésével tegye nyitottá őket a digitális eszközökkel és szolgáltatásokkal való megismerkedésre, és ösztönözze őket, hogy tegyenek lépéseket a digitális kompetenciáik fejlesztése érdekében – akár a közösségi internet-hozzáférési pontok mentori szolgáltatásának igénybe vételével, akár a családjuk, szomszédjuk, ismerőseik segítségével.  Külön figyelmet érdemel a fogyatékkal élők digitális világba való integrálásának elősegítése, esélyegyenlőségi szempontok következetes érvényesítése. A nyertes fejlesztések összértéke meghaladja a 64 millió forintot. A támogatott szervezetek közreműködésével kezdetét veszi a minőségi internethasználat, azaz a digitális eszközök és szolgáltatások népszerűsítése, illetve a használatukra való ösztönzés, melyek révén a kistelepüléseken valamint a hátrányos helyzetű csoportok körében elkezdődik a digitális felzárkóztatás folyamata.

(MTI / NGM)