Lezárult a Samsonite Hungária Bőrönd Kft. közel 2,4 milliárd forint értékű bővítési projektje, amelynek keretében 4400 négyzetméteres üzemcsarnok épült és új technológiát telepítettek az utazóbőröndöket gyártó szekszárdi cég telephelyén, és 50 új munkahely létesült - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A szerdai projektzáró eseményen az államtitkár mintaprojektnek nevezte a Samsonite 717 millió forint európai uniós támogatásban részesített beruházását, amelyhez hasonlót magyar kormány a következő években nagy számban kíván támogatni”. Mint mondta, olyan típusú fkirejlesztések támogatása a cél, amelyek nagy számban hoznak létre munkahelyeket, hozzájárulnak az ország versenyképességéhez és az export bővítéséhez.

Kép letöltéseFotó: Operatív Program Kft.

Kiemelte: a kft., amely korábban már két alkalommal összesen 300 millió forintos európai uniós támogatást nyert el fejlesztéseihez, a most zárult projektnek köszönhetően 50 fővel bővítette létszámát.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly 3,6, az idei első negyedévben 3,5, a második negyedévben 2,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel szerinte egy olyan horizont rajzolódik ki a vállalkozások előtt, amely kiszámíthatóvá teszi a következő évek gazdasági környezetét”.

Pinczel József gyárigazgató ismertette: az új üzemcsarnokban március óta folyik a termelés; itt új technológiával jelenleg napi 700 polikarbonát bőröndöt állítanak elő, a termelés néhány hónap múlva napi 900 darabra nő. A termék versenyképességét növeli, hogy helyben gyártott, új összetételű alapanyagot használnak, a bőröndöket vákuumformázással alakítják ki. Ezzel párhuzamosan folytatják az úgynevezett curv-technológiával készülő, polipropilén termékek gyártását is, évente összesen mintegy 700 ezer utazóbőrönd hagyja el a szekszárdi üzemet.

Az 1989-ben alapított Samsonite Hungária 2008-tól megötszörözte árbevételét, tavaly 16,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2015-ben 16,5 milliárdot tervez. A cég 2014-ben 507 dolgozót foglalkoztatott, jelenleg 540 az alkalmazottak száma, és a termelés bővülésével tovább nőhet a létszám – mondta a gyárigazgató.

A kft. közleménye szerint a most lezárult projekt, amely 28 százalékkal növelte a termelési kapacitást, egy hatéves program része, amelynek során 17 millió eurót fordítottak fejlesztésre ötmillió euró európai uniós támogatás mellett.

Rik Hillaert, a belgiumi székhelyű anyavállalat, a Samsonite Europe N. V. termelési és fejlesztési elnökhelyettese arról beszélt: a Samsonite belga csoportja a szekszárdi üzem segítségével bebizonyította, hogy továbbra sem lehetetlen fogyasztási cikkek előállítása Európában.

A társadalmi jólét megteremtése Európában csak akkor megvalósítható, ha a termelést a kontinensen tudjuk tartani, illetve vissza tudjuk hozni ide” – mondta, hozzátéve, hogy az új gyárban előállított bőröndök alkatrészei – bélések, keretek, műanyag elemek - jelentős számban magyar beszállítóktól érkeznek.

(MTI)