A magyar kormány 2017 és 2019 között központi költségvetési forrásból összesen 4,6 milliárdos támogatást nyújt a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) sportinfrastruktúra-fejlesztéseihez - jelentette be szerdán Rákossy Balázs a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Pécsen.

Rákossy Balázs sajtótájékoztatón közölte: a 2019-ben alapításának centenáriumát ünneplő PVSK fejlesztései a klub mind a 12 szakosztályát érinteni fogják. Azok eredményei érezhetően megjelennek majd a PVSK utánpótlás-nevelésében, egyúttal új dimenzióba helyezik a klub működését - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Marton Ferenc

Felújítják a PVSK Verseny utcai sporttelepét és régi sportcsarnokát - tért a beruházásokra, amelyek nagy része a tervek szerint 2019 nyaráig megvalósul. A terület tulajdoni rendezése is megtörténik: a MÁV és az állam tulajdonában lévő területet a klub részére kezelésbe adják - jelezte a politikus.

A részletekről Czerpán István, PVSK elnöke ismertette: a régi, leromlott állapotú futballstadionban 800 fős, modern lelátó készül, megújul az atlétikapálya, a labdarúgók és az egyéni sportágakat űzők számára munkacsarnok épül és parkolókat is kialakítanak.

A műemléki jellegű sportcsarnok szerkezetét megerősítik, tetőszerkezetét lecserélik, megújul a játéktér és a vizesblokkok - fejtette ki a klubvezető, aki utalt arra, hogy a pécsi önkormányzattal közösen keresik a sporttelepnek otthont adó Verseny utca környezetének, útburkolatának és közlekedés-biztonságának rendezésére irányuló lehetőségeket.

Kép letöltéseFotó: Marton Ferenc

Rákossy Balázs az eseményen kitért arra is, hogy a beruházások végrehajtója a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), azok minden részeleme közbeszerzés-köteles lesz - emelte ki.

A fejlesztés előzményeiről az államtitkár közölte azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szeptember eleji pécsi látogatásakor volt a sportkör vendége. A találkozón szóba került egyesületi terveket a miniszterelnök támogatta; a döntésről szóló kormányhatározat a múlt héten jelent meg - tette hozzá.     Iványi Dalma, a PVSK korábbi válogatott kosárlabdázója és jelenlegi utánpótlásedzője a többi között a fejlesztések szükségességét hangsúlyozta, megjegyezve, hogy azoknak köszönhetően eredményekben is előre tud majd lépni a szakosztály.

(MTI)