A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) eredményes működése bebizonyította, hogy az uniós forrásokat visszatérítendő támogatásokra is használni kell - mondta Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai napján, az alapból tőkebefektetést kapott cégek találkozóján.

A 2007-2013. évi fejlesztési időszakban a 7 regionális operatív programban visszatérítendő támogatásra létrehozott 14 milliárd forintos Széchenyi Tőkebefektetési Alap 85 százaléka uniós, 15 százaléka magyar állami forrás, amelyből a magyar kisvállalkozói szektor tőkebefektetést kap.

Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az alap 2011. júniusi indulása óta 50 cég kapott 6,5 milliárd forint tőkét, és fontosnak nevezte a teljes keret minél eredményesebb kihelyezését 2015. december 31-ig, mert a rendszerbe visszakerülő forrást további gazdaságfejlesztési célra lehet visszaforgatni.

Oláh Gábor jelezte, hogy a 2014-2020-as fejlesztési időszakban több forrás jut a Széchenyi Tőkebefektetési Alaphoz hasonló befektetésekre. Példaként említette, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 271 milliárd forint keretéből 75 milliárd forintot, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 1172 milliárd forint keretéből 500 milliárd forintot szánnak erre a célra.

Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a 2007-2013-as fejlesztési időszakban a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) 200 milliárd forintot különítettek el pénzügyi eszközökre, köztük kockázati tőkére, illetve kombinált mikrohitelezésre. A 2014-2020-as időszakban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) arányában és abszolút értékében is növekedni fog a pénzügyi eszközök aránya, amely 700 milliárd forintra becsülhető - tette hozzá.

A gazdaságfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár rámutatott arra, hogy eddig a kkv-szektorra koncentráltak a pénzügyi eszközök alkalmazásakor, a jövőben minden tematikus célterület részesedhet majd visszatérítendő támogatásban, és változás lesz a korábbiakhoz képest, hogy a Magyar Fejlesztési Bank is bekapcsolódik a folyamatba.

Csuhaj V. Imre elmondta, hogy a hazai tőkepiacon a legnagyobb portfólióval rendelkező alapkezelővé nőtték ki magukat, a pénzügyi eredményesség mellett azonos szempontként kezelik a régiófejlesztést.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap regionális forrásként jelentős hatást gyakorolt a helyi munkahelyteremtésre, munkahelymegőrzésre, előmozdította a privát tőkebefektetéseket - jelentette ki. Hozzátette, az alap a jövőben is a magyar termelőipar növelését, a hazai szellemi produktumok erősítését, többek között a nemzetközileg elismert hazai orvosi szolgáltatások, fejlesztések magyarországi és külpiaci hasznosítását segíti.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tájékoztatása szerint az alap az ötvenedik szerződését a győri Pannon Tools Kft.-vel kötötte, a cég üzleti terveinek megvalósításához 150 millió forint tőkét ad. A vállalkozás húsz éve működik eredményesen a gépiparban, közel 100 főt foglalkoztat, árbevétele 2013-ban meghaladta az 1,3 milliárd forintot.

(MTI)