A TOP forrásokat elnyert zalai pályázók számára pénteken a Megyeházán workshopot szerveztek, amely a szerződések mielőbbi megkötéséhez kínált segítséget.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Kincstár által szervezett konzultációt követően dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke vezetésével sajtótájékoztató zajlott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) által kínált lehetőségekről. Rákossy Balázs, az NGM uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta, az önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek által elnyerhető TOP források országos szinten 1300 milliárd forintot képviselnek, mely összeg 22 megyei jogú város és 18 megye fejlesztéseinek támogatását foglalja magába.

Kép letöltéseFotó: Werni Gábor

E támogatási forma újdonsága, hogy a helyi szereplők a korábbiaknál jóval nagyobb beleszólást kaptak a források felhasználásába. Az 1300 milliárdból 800 jutott a megyéknek, az összeget a lakosságszám és a fejlettség arányában osztották fel. Zalának 23 milliárd jutott a 2020-ig tartó időszakra, erre az összegre születtek meg a pályázatok, a korábban kidolgozott területfejlesztési stratégia nyomán. A keret közel feléről már döntés született, a többi pályázatnál néhány héten belül várható ugyanez. A felhasználási célok sokszínűek. A zalai gazdasági infrastruktúrára (ipari parkok, inkubátorházak fejlesztése, stb.) közel 3 milliárd fordítható, turizmusra 2,2 milliárd lesz elérhető, közlekedésre 3,7 milliárd, bölcsődei és óvodai férőhelyek biztosítására pedig összesen 1,8 milliárd forint.

Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a TOP forrásokról szólva azt emelte ki, hogy ez a támogatás 100 százalékos intenzitású, az önkormányzatoknak tehát nem kell önerőt hozzátenniük. Felhívta a figyelmet: kívánatos volna, hogy az év végére minden támogatott fejlesztés elérje a 2/3-os készültséget. A pénz rendelkezésre áll, s a szükséges engedélyeztetés sem okozhat késedelmet, a kormányhivatalok ugyanis VIP ügyfélként, gyorsított eljárásban intézik a papírmunkát az érintett szervezetek számára.

Kép letöltéseFotó: Werni Gábor

A pályázatokat értékelve Manninger Jenő országgyűlési képviselő, fejlesztési biztos elmondta, örvendetes, hogy szinte minden kiírásra volt elegendő jelentkező. Mindez egyben igényfelmérésként is működött, megmutatta, hogy az önkormányzatoknak mire van szükségük. Külön öröm, hogy számos település pályázott sikerrel gazdaságfejlesztésre, ipari park fejlesztésre, a helyi gazdaság élénkítésére - mondta.

Kép letöltéseFotó: Werni Gábor

Dr. Pál Attila a pályázati statisztikát összesítette. Ebben a konstrukcióban Zala megyéből 233 pályázatot nyújtottak be, 30 milliárd forintos igénnyel a rendelkezésre álló 23 milliárd forintra. Az első körös döntés során egyelőre 45 település számára nyílt meg összesen 9,8 milliárd forintnyi TOP forrás. A többi pénz elosztásáról a közeli jövőben születnek döntések. Zárásként megköszönte minden érintett partnernek a támogatást, amivel hozzásegítik a megyét, hogy lehetővé váljon az uniós források 100 százalékos felhasználása.

(zaol.hu)