Területfejlesztési és területrendezési együttműködésről írtak alá közös nyilatkozatot a visegrádi négyek (V4), valamint Bulgária és Románia illetékes államtitkárai Chopokon, Szlovákiában.
Az együttműködés jövőjére nézve az országok szakpolitikai törekvéseinek összehangolása, a határ menti területek és a Kárpát-medence összehangolt fejlesztése jelennek meg hangsúlyos elemként.

A találkozón részt vett Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, aki elmondta: A Visegrádi Négyek együttműködése mindig is nyitott volt azon országok felé, akikkel közös céljaink, fejlesztési elképzeléseink, közösen megoldandó kihívásaink vannak. Bulgáriával és Romániával már 2008 óta dolgozunk azon, hogy a nemzeti területi politikák összehangolásával elősegítsük a térség harmonikus fejlődését. A szlovákiai találkozón ezúttal Szerbia és Ukrajna is jelen volt, akikkel a Kárpát-medence összehangolt fejlesztése érdekében szeretnénk közös céljainkat, fejlesztési elképzeléseinket a jövőben is egyeztetni.

Az államtitkár hangsúlyozta: A területfejlesztésre és a területrendezésre fontos szerep hárul minden országban a kohéziós politikán és a nemzeti fejlesztéspolitikán belül. A V4+ országok fejlesztéspolitikája akkor lesz igazán hatékony, ha megteremtjük az országok és területi szintek közötti együttműködés, érdekérvényesítés és a hálózatosodás lehetőségét. Mindezek biztosíthatják, hogy a vállalkozások megtalálják a helyüket az adott településeken, térségekben, és sikeresek legyenek a nemzetközi szintű versenyben is.

Az államtitkár úgy fogalmazott: Magyarország olyan területpolitikát kíván folytatni, amelyben a versenyképesség és a szolidaritás szempontjai egyaránt érvényesülhetnek. Azon dolgozunk, hogy egy versenyképes, helyi erőforrásokra alapozó, azokkal bölcsen gazdálkodó városok és térségek alkotta Magyarországot építsünk fel. Ezt a célt szolgálja a Területfejlesztési Operatív Program több mint 1200 milliárd forintos forráskerete, és a Modern Városok Program részeként a kormány és a megyei jogú városok között aláírt együttműködési megállapodások is. Az európai területi együttműködési programok keretében rendelkezésre álló források pedig olyan közös kihívások kezeléséhez járulnak hozzá, melyeket nem is lehet másképp, csakis az érintett országok közös erőfeszítése, együttműködése révén kezelni.

Közös területpolitikai érdekeink nemcsak a tágabb értelemben vett fejlesztéspolitikában és a gazdaságfejlesztésben, de a közlekedéspolitika, az energiapolitika, a biztonságpolitika és a környezetvédelem területén is azonosíthatók, ahol a területi szempontoknak ugyanúgy van létjogosultsága. A globális kihívások, mint az éghajlatváltozás, egyéb környezeti válságok, a demográfiai változások, a migráció, vagy az energiaellátás, energiabiztonság kérdései is összehangolt cselekvéseket kívánnak meg. Energiahálózataink és szállítási útvonalaink összekapcsolásával csökkenthetjük energiafüggőségünket, és elősegíthetjük térségeink emberi, kulturális, gazdasági és természeti erőforrásainak gazdaságosabb felhasználását.

Rákossy Balázs hangsúlyozta: A közös érdekérvényesítésé a jövő: a területi kohézió és a hosszú távú gazdasági növekedés csak közös erőfeszítések árán érhető el.

A V4 területfejlesztési és területrendezési együttműködés jövőjével kapcsolatban Magyarország álláspontjáról elmondta: Hazánk elő kívánja segíteni a kelet-közép európai országok egységes fellépését, az együttműködés szorosabb kapcsolódását az EU szakpolitikáihoz, különös tekintettel az európai uniós fejlesztések döntő részét támogató kohéziós politikára, és azon belül is a területi kohézió célkitűzésének érvényesítésére. Támogatjuk a tavalyi miniszteri találkozóra kidolgozott Közös Stratégia célkitűzéseinek megvalósítását, a 2014-2020-as fejlesztési programok összehangolását, a közös célkitűzéseket támogató projektek megvalósítását, valamint az integrált területi eszközök alkalmazásában gyűjtött végrehajtási tapasztalatok megosztását.

Az államtitkár más országok csatlakozásáról elmondta: Elképzelhetőnek tartjuk további országok részvételét is az együttműködésben, amennyiben azt a közös fejlesztési lehetőségek és kihívások indokolják.

(MTI,NGM)