Átadták a több mint harminc éve működő, többek között elektronikai berendezések, kapcsoló- és vezérlőszekrények gyártásával foglalkozó Kontakt-Elektro Kft. új üzemcsarnokát pénteken Pécsen. Rákossy Balázs az üzemcsarnok átadásán úgy fogalmazott, a beruházás jól illeszkedik a kormány gazdaságfejlesztési elképzeléseibe, hiszen annak középpontjában a kis- és közepes méretű vállalkozások élénkítése áll.

Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban 2700 milliárd forintos támogatási keret áll rendelkezésre a következő években, ezen belül pedig 450 milliárd forintnyi európai uniós forrást közvetlenül a kis- és középvállalkozások fellendítésére fordítanak.

Kép letöltéseFotó: KONTAKT-Elektro Kft.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt emelte ki, hogy a Kontakt-Elektro Kft. egy kicsiny családi vállalkozásból indult 33 évvel ezelőtt, fejlődésük pedig azt mutatja, hogy szorgalommal, innovációval sikeres lehet minden hasonló társaság. Kiemelte, hogy a cég egy dinamikusan fejlődő ágazatban, az elektronikában tud kiemelkedőt alkotni, amely a jövőt illetően is kedvező lehet számára.

Kép letöltéseFotó: KONTAKT-Elektro Kft.

A Kontakt-Elektro a termékek 65-80 százalékát exportálja. Legfontosabb vevői között gép- és berendezésgyártók ugyanúgy megtalálhatóak, mint autó-, élelmiszer-, cement-, mész- és környezetipari cégek, ipari technológiákat alkalmazó termelő vállalkozások, és egyebek mellett automatizált magasraktárak.     Az évente 1-1,2 milliárd forintos árbevételt elérő társaság nyeresége 100-140 millió forint között mozgott az utóbbi esztendőkben.

Hirth Ferenc, a cég ügyvezetője az avatási ünnepség után az MTI-nek elmondta: a mintegy 1400 négyzetméter alapterületű új csarnokot barnamezős környezetben, közel 200 millió forintos beruházás eredményeként építették fel. A fejlesztéshez 60 millió forint európai uniós pályázati forrást nyertek.

A beruházással tizenkét dolgozóval többet tud alkalmazni a ma 52 embernek munkát adó vállalat, amelynek a fejlesztés után 1,5 hektáros telephelyén már 5000 négyzetméter alapterületű építmény szolgálja tevékenységét.

(MTI,NGM)