Mintegy 2,7 milliárd forintból fejlesztette gyártókapacitását és technológiáját, teremtett több mint ötven új munkahelyet a német tulajdonú Rosenberger Magyarország Kft. jászárokszállási gyárában – jelentette be Rákossy Balázs, az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

Rákossy Balázs kiemelte: a cég közel 780 millió forint uniós támogatás felhasználásával megvalósult beruházása segíti a kormánynak azt a törekvését, hogy 2018-ra sikerüljön elérni Magyarországon a teljes foglalkoztatást, és 3 százalék közelébe csökkenteni a munkanélküliséget.

Emlékeztetett: a Jászárokszálláson 2002 óta jelen lévő vállalat dolgozói létszáma a kezdeti félszázról mára 1400 fölé emelkedett. Az autóipar, a telekommunikáció és az elektronikai ipar számára alkatrészeket gyártó társaság olyan világcégek beszállítója, mint az Ericsson, az Alcatel, a Motorola, a Siemens, a Huawei, illetve az Audi, a BMW, a VW és a Daimler.

Kép letöltéseFotó: Bugány János/MTI

Aláhúzta: a kabinet legfontosabb céljainak egyike megfelelő gazdasági környezetet teremteni a jászárokszállásihoz hasonló fejlesztésekhez. Ennek jegyében megteremtette a pénzügyi és költségvetési stabilitást, amellyel párhuzamosan a termelő vállalatok segítségével erőteljesen növelte Magyarország külpiaci jelenlétét.  Az elmúlt év első tizenegy hónapjában az export 7,7 százalékkal, az import 8,3 százalékkal erősödött, míg az áruforgalom többlete megközelítette a 6,2 milliárd eurót.

Szólt arról is, hogy a fogyasztás növekedése, a munkahelyek számának bővülése, az uniós források felhasználásának hatékonyabbá tétele és az állami beruházások megteremtették a magyar gazdaság 3,6 százalékos éves növekedésének feltételeit és garanciát jelentenek arra, hogy ez a folyamat 2015-ben is fenntartható és stabil marad.

Kép letöltéseFotó: Bugány János/MTI

Az államtitkár kifejtette, hogy az Európai Bizottság a közelmúltban elfogadta Magyarország 6 európai uniós operatív programját. Ezzel megnyílt az út minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja előtt – mondta jelezve, hogy a rendelkezésre álló források 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítva további munkahelyek teremtésére, a kutatás-fejlesztés és innováció támogatására, az ipari beruházások, valamint a kis- és középvállalkozások eddigieknél is kiemeltebb támogatására nyílik lehetőség.

Rákossy Balázs közölte: a rövidesen induló pályázatok, amelyek közel 4200 milliárd forinttal támogathatják a gazdaságfejlesztést és a versenyképesség növelését, sokkal egyszerűbbek és átláthatóbbak lesznek a korábbiaknál, és új elemként megjelenik a visszatérítendő támogatási forma.

Papp Francisco cégvezető az eseményen arról beszélt: a mintegy 6200 négyzetméteres szerelőüzem felépítésével mintegy 20 000 négyzetméterre nőtt a gyár épületegyüttesének alapterülete. Tájékoztatása szerint a cég éves árbevétele eléri a 9 milliárd forintot. Az általuk gyártott termékek 100 százalékát külföldön, Európában, Észak- és Dél-Amerikában értékesítik.

(MTI/NGM)