Újabb öt, a helyi gazdaság- és turizmusfejlesztést, energetikai korszerűsítést és fenntartható városi környezet fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg, illetve emelkedett két nyitott felhívás összege a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), összesen 92,9 milliárd forint értékben - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Emelkedett a helyi gazdaságfejlesztést célzó felhívás keretösszege 2,1 milliárd forinttal, így 2,6 milliárd forint érhető el a megyei jogú városi önkormányzatok és többségi tulajdonú vállalkozásaik kisléptékű termék-előállításhoz, rövid ellátási láncokhoz kötődő logisztikai fejlesztéseinek támogatására, melyek eredményeként az általuk termelt mezőgazdasági termékek helyi piacokra való hatékony eljuttatását, a helyi termékek értékesítési csatornáinak infrastrukturális támogatását szolgáló agrárlogisztikai beruházások valósulhatnak meg, a termelést követő műveletekhez, kezeléshez kapcsolódóan. A fejlesztések által javul a helyi vállalkozások működési környezete, amely középtávon munkahelymegőrzést, illetve -teremtést eredményezhet, és hozzájárul a város-vidék együttműködés erősítéséhez.

Szintén emelkedett a Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás keretösszege a rendelkezésre álló tervezett 8,8 milliárd forintról 9,9 milliárd forintra. A bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítését szolgáló felhívás fő célja a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatása, a családok segítése, különösen a leghátrányosabb helyzetű térségekben.

A társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztést célzó felhívás 20,4 milliárd forinttal támogatja elsősorban a kisléptékű, helyi, térségi jelentőségű turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására irányuló fejlesztéseket, amely keretében lehetőség nyílik kulturális és örökségi helyszíneken lévő attrakciók, rendezvények és tematikus útvonalak, természeti értékek bemutatását célzó helyszínek, kisvasutak, kerékpáros turisztikai útvonalak, természetes fürdőhelyek, valamint vízi és horgászturisztikai helyszínek fejlesztésére.

Támogatási kérelmet nyújthatnak be a helyi önkormányzatok, önkormányzati hivatalok, a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok, egyházi jogi személyek, valamint civil szervezetek önállóan vagy konzorciumi formában.

Az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését célzó két felhívás 50,7 milliárd forinttal támogatja a meghatározott önkormányzati intézmények hatékonyabb energiagazdálkodásának elősegítését, többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonában lévő épületek, illetve infrastrukturális létesítmények energiahatékonyságot célzó felújítását és fejlesztését, amennyiben az egyes beruházások az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését szolgálják. További cél a megújuló energiaforrások elérhetőbbé tétele, használatának ösztönzése, népszerűsítése.

Támogatási kérelmet nyújthatnak be a helyi önkormányzatok, területi (megyei) önkormányzatok, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek, helyi önkormányzatok társulásai, többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok, illetve a megyei jogú városok önkormányzatai, többségi megyei jogú városi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok. Konzorciumi partnerek lehetnek a területi (megyei) önkormányzatok, önkormányzati hivatalok, valamint nonprofit gazdasági társaságok, szervezetek és vállalkozások, amelyekben az állam vagy önkormányzat – együttesen vagy külön, közvetve vagy közvetlenül – 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik, a megyei jogú városok esetében pedig a helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek.

A barnamezős területek rehabilitációját célzó felhívás célja 2,3 milliárd forint értékben a vállalkozások és befektetők, valamint a lakosság számára vonzó, ugyanakkor környezetileg fenntartható városi környezet, települési arculat kialakítása. Az intézkedés olyan infrastruktúra-fejlesztéseket támogat, amelyek javítják a települések általános környezeti állapotát, a beruházások során olyan technológiák, módszerek kerülnek alkalmazásra, amelyek környezet- és természetvédő módon biztosítják a megépített infrastruktúra és a település működését, továbbá hozzájárulnak a települések lakosságának megtartásához.

A gazdasági szereplőket célzó, vonzó üzleti környezetet biztosító, a megyei jogú városok térségi-gazdasági központi szerepét erősítő, a helyi gazdaságot ösztönző beruházások közül is a TOP kiemelt területe a barnamezős területek rehabilitációja. A fejlesztések eredményeként cél az önkormányzat és a helyi vállalkozások hosszú távú együttműködése, a köz- és a magánszektor szereplői által tervezett fejlesztések összehangolása, amely a városi környezet megújításán túl a gazdaság fejlődését, a foglalkoztatás bővülését is eredményezheti – mutatott rá az államtitkár.

A „Zöld város kialakítása” című, 16,3 milliárd forint értékű felhívás olyan fejlesztéseket támogat, amelyek segítik a település fenntartható fejlődési pályára állítását. A gazdasági szereplőket célzó, a vonzó üzleti környezetet biztosító, a városok térségi gazdasági központi szerepét erősítő, a helyi gazdaságot ösztönző beruházások vonatkozásában cél a kijelölt akcióterületen található zöldfelületek és a hozzájuk kapcsolódó önkormányzati tulajdonban lévő, sokszor használaton kívüli, de akár jövedelemtermelésre alkalmas infrastruktúraelemek megújítása. Cél, hogy a beavatkozások területe alkalmassá váljon a családok és a fiatalok szabadidejének hasznos eltöltésére.

Mindkét felhívás esetén támogatási kérelem benyújtására önállóan kizárólag a megyei jogú városok önkormányzatai jogosultak. Konzorciumi partnerek lehetnek a helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek, egyesületek, egyházi jogi személyek, alapítványok, közalapítványok, országos közút területén megvalósuló útépítési, útfelújítási munkálatok esetében a jogszabályban meghatározott építtetők, valamint többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok, nonprofit gazdasági társaságok, egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezetek, egyéb jogi személyiség nélküli nonprofit szervezetek. – ismertette Rákossy Balázs.

(MTI, NGM)