A kormány felelősen gazdálkodik az ásványvagyonnal, az utóbbi időben több bányászati koncessziós pályázatot hirdetett a szaktárca a kutatás és kitermelés élénkítésére - emelte ki Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára pénteken a Magyar Bányászati Szövetség idei Szent Borbála napi országos ünnepségén.

Hangsúlyozta: Magyarországon a megkötött koncessziós szerződések értelmében a szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére 20 éves, míg a geotermikus energia esetén ugyanezen tevékenységekre 35 éves időtartamban nyílik lehetőség, az időpontok mindkét esetben egyszer, újabb pályázat kiírása nélkül meghosszabbíthatók.

Kép letöltéseAradszki András: a kormány felelősen gazdálkodik az ásványvagyonnal Fotó: Muray Gábor Zoltán/NFM

Aradszki András elmondta: a koncessziós időtartamok és azok meghosszabbíthatósága is tükrözi azt a hosszú távú kormányzati gondolkodást, amely hozzájárulhat a szakma továbbéléséhez, a szakmakultúra fenntartásához.

Az államtitkár ismertette, hogy a tavalyi Borbála-napon már közölt második koncessziós kör nyertesei közül 2015. februárban mind az öt szerződést megkötötték, ennek alapján elindulhatnak a kutatási munkák Okány-kelet, Ebes, Nádudvar, Újléta és Nagylengyel-nyugat területén szénhidrogén, míg Battonyán geotermikus energia után.

Hozzátette: miniszteri döntéssel rendelkeznek a 2015 áprilisában meghirdetett területekre kiírt koncessziók is, a nyertesek között akadnak ismert nevek, mint a Mol, az O&GD Central Kft. és a HHE GROUP Kft., emellett új induló a régióban az aktív kanadai Bankers Petroleum többségi tulajdonában álló Panbridge Hungary Zrt., amely elsőre eredményes pályázatot nyújtott be a Püspökladány területére kiírt koncesszióra.

Aradszki András elmondta, hogy a 2015-ben meghirdetett 10 területből 8 esetében - Berettyóújfalu, Mogyoród, Nagykáta, Ócsa, Battonya-Pusztaföldvár észak, Dány, Lakócsa és Püspökladány - jelenleg is zajlanak az egyeztetések a nyertes pályázókkal a koncessziós szerződések megkötéséről.

Kép letöltéseMagyarország megteremtette az energia- és klímapolitika összhangját Fotó: Muray Gábor Zoltán/NFM

Az államtitkár kiemelte, hogy az élénkülő érdeklődésnek köszönhetően 2013-tól a 2015-ös koncessziós felhívásokat is beszámítva a meghirdetett területek 75 százalékára érkezett pályázat, az élénkülő verseny, a befektetők hazai szénhidrogén-koncessziós lehetőségek iránti növekvő érdeklődése azért is különösen figyelemre méltó, mert alacsony beruházási aktivitás jellemzi a nemzetközi iparági környezetet.

Az első két sikeres pályáztatás során összesen 3,5 milliárd forint koncessziós díj folyt be az állami költségvetésbe, míg a vállalkozók és befektetők részére történő adatszolgáltatásokból származó bevétel 2015-ben már meghaladta a 100 millió forintot, az újabb szerződéskötések nyomán további közel 3 milliárd forintos koncessziós díjbevétele származik az államnak - mondta az államtitkár.

Ünnepi beszédében az államtitkár kitért a héten kezdődött párizsi klímacsúcsra is, úgy vélte, hogy az ott létrejövő megállapodás általános és kötelező érvényű keretet adna a következő 20-30 évre az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére, amely a közlekedés, az ipar és az energetika területeit érintené meghatározóan.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Energiastratégiáról szóló országgyűlési határozattal Magyarország megteremtette az energia- és klímapolitika összhangját.

Kép letöltéseSzakál Tamás: erősödött a bányászat társadalmi és környezeti elfogadása Fotó: Muray Gábor Zoltán/NFM

Szakál Tamás, a Magyar Bányászati Szövetség elnöke, a Mol kutatás, termelés igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a bányászat társadalmi és környezeti elfogadása erősödött, a szakma képviselői jó irányba haladnak.

Az ünnepségen megemlékeztek az elmúlt évben elhunyt kohászokért, bányászokért, köztük Göncz Árpád volt köztársasági elnökért, tiszteletbeli bányászért.

Levélben köszöntötte az ünneplőket Áder János köztársasági elnök, illetve Latorcai János korábbi, bányászatért is felelős miniszter.

Kép letöltéseFónagy János átveszi a Jubileumi Emlékérmet Szakál Tamástól Fotó: Muray Gábor Zoltán/NFM

Köszöntötték Fónagy Jánost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát is, akinek átadták a Szent Borbála kultusz 25. éves jubileuma alkalmából tavaly alapított Jubileumi Emlékérmet.

Az ünnepségen Aradszki András Borbála érmeket és miniszteri kitüntetéseket adott át kiemelkedő bányászati és kohászati munka elismeréseként, többen a tudományos egyesületek elismeréseit vehették át.

(MTI)