Magyarország nukleáris politikájának eredményei fontos jelzések a közgyűlésen résztvevő országok felé, hogy lehet Európa közepén is megbízható, hatékony és az energiaellátás biztonságát szolgáló beruházásokat kezdeményezni - hangsúlyozta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) éves közgyűlését követően kedden Bécsben.

A NAÜ mostani éves közgyűlésének fő témái a nukleáris biztonság és védettség. Az MTI kérdésére az államtitkár kiemelte: Magyarország jól vizsgázott mindkét témában. A Paksi Atomerőmű biztonsági felkészültségét a közelmúltban többször is megfelelőnek értékelte a NAÜ.

Az államtitkár közgyűlési felszólalásában beszámolt Magyarország biztonságos atomenergia-felhasználásáról, valamint a nukleáris politikát és a tudományos életet egyaránt előmozdító nemzetközi fórumokon tanúsított, aktív magyar részvételről. Emellett hangsúlyozta, hogy az ország továbbra is elkötelezett a nukleáris energia békés célú felhasználása mellett.

Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta: a NAÜ-vel folytatott együttműködés keretében Magyarország olyan országok számára tart képzést, amelyek most kezdenek el foglalkozni az atomenergiával, mint energiatermelési lehetőséggel. Magyarország fontos nemzetközi érdekeket is szolgál azzal, hogy oktatással és tapasztalatcserével támogatja az atomenergia békés célú felhasználásának bevezetését tervező országokat - emelte ki az államtitkár és hozzátette: ezen a téren élő a kapcsolat Vietnammal, de komoly kezdeményezés történt Törökország és Szaúd-Arábia irányába is.

Az államtitkár kitért a NAÜ, a Paksi Atomerőmű és a Magyar Tudományos Akadémia közötti élénk tudományos együttműködésre is. Magyarország a NAÜ tagállamai közül elsőként kérte az ügynökséget arra, hogy másodszor is értékelje az ország nukleáris védelmi rendszerét. A NAÜ-vel való aktív kapcsolat előnyei között említette, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont magas dúsítású uránt tartalmazó használt fűtőelemeinek visszaszállítása Oroszországba nemzetközi együttműködés segítségével jött létre.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország energiaellátásának biztonságát a Paksi Atomerőmű jelenleg működő blokkjainak üzemidő-hosszabbítása és az új paksi blokkok megépítése is szavatolja.

(MTI)