A kormány számol a bányászattal, ezért kiemelt hangsúlyt fektet a fejlődési lehetőségek vizsgálatára, a tervek között szénbánya nyitása is szerepel - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön Oroszlányban, a 64. Bányásznap központi ünnepségén.

Emlékeztetett arra, hogy a tárca elkezdte a bányászati koncessziók kiírását. A Mol és partnere több területen kapott engedélyt szénhidrogén és geotermikus energia kutatására. Az újabb koncessziós pályázatok között szénbánya megnyitását célzó is szerepelhet - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes

Az államtitkár szólt arról is, hogy az Oroszlány közelében található márkushegyi bányában az előzetes ütemezésnek megfelelően 2014 december 31-én megszűnik a széntermelés, de - ahogy fogalmazott - "aknaszájnál szenet nem hagyunk", azaz a gazdaságosan kitermelhető szenet a felszínre hozzák Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányájából.

A politikus szólt arról, hogy a bányával integrációban működő Vértesi Erőmű 2013-tól 42,3 milliárd forintot kapott a működés veszteségeinek pótlására, a társadalmi és regionális problémák enyhítésére. Több mint 10 milliárd forint az átképzési programokra, előrehozott nyugdíjakra és végkielégítésekre rendelkezésre álló keret.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes

Az ásványi anyagok hasznosítása érdekében új irány lehet a felszín alatti szénelgázosítás és a rétegrepesztéssel feltárható szénhidrogén-készletek feltárása - tette hozzá Aradszki András.

(MTI)