Magyarország úgy lehet képes megfelelni az egyre szigorúbb klíma- és környezetvédelmi feltételeknek, ha kizárólagosságot nélkülöző, modern technológiájú és versenyképes erőművekből álló energiaportfóliót alakít ki és működtet" - hangsúlyozta Aradszki András a 200 millió forintos beruházásban megépült 500 kilowatt teljesítményű naperőmű átadásán, 2016. július 6-án, Sajóbábonyban.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára az avatáson egyebek mellett emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2011-ben fogadta el az ország nemzeti energiastratégiáját.

Kép letöltéseFotó: Vajda János/MTI

Hozzátette, a 2030-ig szóló dokumentum nem az atomenergia kizárólagosságát fogalmazza meg, "hanem azt hangsúlyozza, hogy a nukleáris energia mellett szükség van más energiatermelési estközökre is", ilyen a megújuló energia is, így nagy szerepe és jelentősége van a széndioxid kibocsátás nélküli, egyéb technológiáknak.

Magyarország azt vállalta, hogy a megújuló energiaforrások bruttó energiafogyasztáson belüli részarányát 14,65 százalékra emeli 2020-ig - tette hozzá, megjegyezve: ez az arány már 2013-ban elérte a 9,81 százalékot, ezzel az ország a 2016-ra előirányzott részarányt is teljesítette.

Az államtitkár elmondta: a kormány egyaránt elkötelezett az EU 2020 Stratégia és a 2030-as klíma- és energetikai keret közös céljainak elérésében, a magyar vállalások betartásában. Közölte: a karbonszegény energiatermeléshez szükséges mind az alaperőműként működő Paks, mind a megújulók rendszerbe állítása. Megjegyezte azt is, hogy a vállalások csak úgy teljesíthetők,ha mindvégig garantálni tudják a villamosenergia-rendszer zavartalan, biztonságos és hatékony üzemeltetését.

Kép letöltéseFotó: Vajda János/MTI

Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben 1016,5 megawatt kapacitású megújuló villamosenergia-erőmű termelt Magyarországon, az előzetes adatok szerint tavaly 0,7 százalékkal nőtt ez a kapacitás. 2015-ben állt rendszerbe a Mátrai Erőmű 16 megawatt beépített teljesítményű, az ország első engedélyköteles naperőműve, idén pedig megkezdte működését Pécsett az MVM Hungarowid Kft. 10 megawatt kapacitású fotovoltaikus erőműve is. A háztartási méretű kiserőművek beépített kapacitása pedig évről-évre megduplázódik.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 1,2 hektár területen 1930, egyenként 265 watt teljesítményű napelemmodul által termelt egyenáramot váltakozó árammá alakítják át, majd értékesítik és betáplálják az áramszolgáltató hálózatba.

Kép letöltéseFotó: Vajda János/MTI

Az itt megtermelt évi 550-580 ezer kilowattóra áram 200 családi ház éves fogyasztásának megfelelő mennyiség. A 200 millió forintos beruházást a Solarpark-Bábony Kft. saját forrásból és banki hitelből fedezi, uniós támogatást nem vett igénybe a cég.

(MTI)