Magyarország legnagyobb naperőművét építi meg a Magyar Villamos Művek (MVM) csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca határában, a kilencmilliárd forintba kerülő, évi 20,7 gigawatttóra áram termelésére képes létesítmény alapkövét szerdán helyezték el.

Az eseményen Kádár Andrea Beatrix energiaügyért felelős helyettes államtitkár elmondta: a felsőzsolcai energetikai beruházás jelentős lépés a megújuló villamosenergia-termelésben, és támogatja az ország klímavédelmi céljainak elérését, működésének köszönhetően évente 20 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a 2011-ben elfogadott nemzeti energiastratégia az ország energia-ellátását egy előre kalkulálható és versenyképes áron beszerezhető energiahordozó-mixre alapozza, amelyben a nukleáris és a fosszilis energiaforrások mellett a megújuló energiaforrások is fontos szerepet látnak el.

A cél az energia importjának csökkentése, a hazai villamosenergia-előállítás hosszú távú fenntarthatósága, az ellátás biztonságának erősítése - mondta, és fontosnak nevezte a megújuló energia-források arányának növelését is. A felsőzsolcai fotovoltaikus-beruházás hozzájárul az ország energia importjának mérsékléséhez, egyúttal elősegíti a megújuló energia-forrásból származó villamosenergia-termelés részarányának növelését.

Kiemelte azt is: Magyarország vállalta, hogy 2020-ig 14,65 százalékra emeli a megújuló energia-források részarányát, 2016-ban ez már 14,19 százalékos volt, tehát már tavalyelőtt sikerült elérni a 13 százalékos kötelező uniós előírást.

Mint mondta: a kormány jelentős szerepet szán mind az ipari méretű fotovoltaikus rendszereknek, mind pedig a decentralizált jellegű háztartási méretű kiserőműveknek, az ország kedvező napsugárzási lehetőségeivel élve az elmúlt években lendületet vett a naperőművek térnyerése.

Zsuga János, az MVM Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság piacvezető lesz a megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművek területén, az MVM-csoport egy éven belül 110 napelemes erőművet épít az országban, amelyek mintegy 50 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezik majd.

A beruházásoknak köszönhetően az MVM-csoport több mint 150 megawatt megújuló energia-kapacitással rendelkezik majd - tette hozzá.

A 9 milliárdos felsőzsolcai beruházás 65 százalékát saját forrásból fedezi a cég, 35 százalékát uniós forrásból finanszírozza.

Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a naperőmű gazdaságélénkítő hatással is bír, valamint számos új munkahelyet is teremt.

A település és a szomszédos Onga határában 44 hektáros területen épül meg a létesítmény, amely 74 ezer darab polikristályos napelemtáblával rendelkezik majd, üzemszerű működését a tervek szerint nyártól kezdheti meg.

(MTI)