Az Otthon Melege Program keretében hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek energiamegtakarítást eredményező cseréjére meghirdetett pályázati lehetőséget a dél-dunántúli régióban is óriási érdeklődés övezte, több mint 7 ezren jelezték támogatási igényüket. A régióból érkező pályázatokat ma 13 óráig várják, ezt követően a benyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik.

Az elmúlt két hétben az érintett régiókból összesen több mint 40 ezer pályázó jelentkezett. A következő régiós nyitás ideje 2017. augusztus 23-a (szerda), reggel 8 óra. Ekkortól a közép-dunántúli régióban élők nyújthatják majd be pályázataikat elektronikus úton, a pályázati portálon (http://hgcs2017.nfsi.hu) keresztül.

A pályázati adatlap előzetesen is kitölthető. Ha valakinek nincs számítógépe, elektronikus elérhetősége, otthoni vagy munkahelyi internetes kapcsolata, esetleg a pályázatbenyújtás időszakában olyan helyen tartózkodik, ahol az ügyintézés akadályokba ütközik, annak lehetősége van segítséget kérni olyan személytől, aki helyette, a nevében eljárhat. Ez esetben csupán a Pályázati Útmutatóhoz mellékelt meghatalmazotti nyilatkozatot kell kitölteni.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a háztartásokat az ország egész területén. Így nemcsak a korszerűsített ingatlanok energia-felhasználása csökken, hanem mérséklődik a hazai szén-dioxid-kibocsátás is. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; Kommunikációs Főosztály)