Az elmúlt években megduplázódott az európai mobilitási héten részt vevő önkormányzatok száma: a szeptember 16. és 22. közötti közlekedési-környezetvédelmi szemléletformáló programsorozathoz idén rekordszámú, 213 önkormányzat csatlakozott - mondta a fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

Szabó Zsolt hozzátette: a tárca a különböző rendezvények szervezéséhez - futónapok, kerékpárversenyek, KRESZ-vetélkedők - pályázatot írt ki, és 65 millió forinttal támogatja a pályázaton nyertes 197 önkormányzat szakmai programjait. A kormány és az NFM kiemelt területnek tekinti a mozgást, a sportot, a következő időszakban 25 százalékkal növelik a magyarországi kerékpárutak hosszát - mondta. Ezen belül kiépül Rajka és Budapest között az Eurovelo kerékpárútrendszer, elkezdődik a Balatont Budapesttel összekötő kerrékpárútrendszer építése, és felújítják a Balatoni kerékpárutat. Ismertetése szerint továbbfejlesztik a zöldenergiára épülő közösségi közlekedést. A legfontosabb célcsoportok - óvodások, iskolások, fiatalok, családok - körében a sportra való aktív nevelést a kormány sporteszközökkel, sportrendezvényekkel, létesítményekkel segíti, és ösztönzi az autóhasználat mellőzését - mondta.

Szabó Zsolt kifejtette: az európai mobilitási hét elmúlt 15 éve sikeres volt, a programsorozat további bővülését és minél több részt vevő települést szeretnének a következő évtizedekben.

Kép letöltéseFotó: NFM

Kovács Antal az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója kiemelte: az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a hazai villamos energia termelés több mint felét egymaga állítja elő, a legolcsóbban és széndioxid-kibocsátás mentesen. A legjelentősebb környezetszennyezést napjainkban a közlekedés okozza. Az elektromobilitás fejlődése lehetővé teszi az atomerőmű számára, hogy a kibocsátásmentes közlekedés területén is fontos szerepet töltsön be, olcsó és tiszta villamos energiát biztosítson az elektromos járművek részére, ezáltal is hozzájárulva tiszta környezet megőrzéséhez, és a klímaváltozás megállításához - mondta.

Kazai Katalin, a MÁV-START Zrt. személyszállítási szolgáltatás értékesítési vezetője arról tájékoztatott, hogy a vasúttársaság elkötelezett a mobilitási igények növekedése, és a fenntartható fejlődés összhangjának megteremtése iránt. Az elmúlt évek fejlesztéseivel jelentős menetidőcsökkentést tudtak elérni számos vonalon, ahogy fővárosi elővárosi közlekedésben kulcsszerepet játszó székesfehérvári vonalon is - sorolta. A mobilitási héten díjmentesen lehet kerékpárt szállítani a vonatokon, az autómentes napon szeptember 22-én pedig a forgalmi felmutatásával ingyen lehet utazni a MÁV Start és a GYSEV felármentes vonatain - ismertette.

Kép letöltéseFotó: NFM

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi igazgatója szerint az elvek és a célok nem változtak az elmúlt 15 évben, a fenntartható városi közlekedés megvalósításhoz szükséges eszközök viszont jelentős fejlődésen estek át. Mindannyian azon dolgoznak, hogy ezeket maximálisan kihasználják - húzta alá.

(MTI)